PaksiFC_DVSC_5_.jpg

Böde: A kulcs az volt, hogy gólra gólt tudtunk szerezni

2026. máj. 03.  -  NB I.
Csapatkapitányunk, Böde Dániel nyilatkozott a Debrecen elleni győzelem után.

Banner Magy1

„Szerencsére ismét mindkét fiam labdaszedő volt. Ugyan a második félidőben sajnos nem tudtam betalálni, de mindig örülök, hogyha velük tudok ünnepelni” – kezdte ikonunk. „A mérkőzés kulcsa az volt, hogy gólra gólt tudtunk szerezni. Végül pedig amikor nagyobb előnyre tettünk szert, akkor jó volt a védekezésünk. Az utolsó góllal pedig csak bebiztosítottuk a győzelmünket. A második félidő elején kicsit beszorultunk, nem jöttünk ki jól szünetből. Nem is tudtam, hogy ebben a szezonban most győztük le először a Debrecent, de boldog vagyok - a legfontosabb győzelmünket arattuk ellenük” – fogalmazott második gólunk szerzője, Böde Dániel.

PaksiFC DVSC 6

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2026/2027
Hely   Csapat Mérk. P
1 Puskás Akadémia FC 9 18
2 Vasas 9 15
3 ETO FC Győr 9 15
4 Újpest FC 9 15
5 PAKSI FC 9 14
6 Ferencvárosi TC 8 13
7 Kisvárda Master Good 9 10
8 DVSC 9 10
9 ZTE FC 9 9
10 MTK Budapest 9 9
11 Nyíregyháza 9 8
12 Kispest-Honvéd 8 7
9. forduló erdeményei
  -   5:1
Honvéd
  -   1:1
  -   0:1
  -   3:0
  -   1:1
  -   1:1

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök