3_.jpg

Az U15 Kaposvárról, az U13 és az U12 Budaörsről hozta el a három pontot

2026. máj. 18.  -  Utánpótlás
Utánpótláseredmények a hétvégéről.

Banner Pse

U17: Alap, 19. forduló: BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE SE - PAKSI FC 3 - 3 (1 - 2)

Kezdők: Rostás (Szabó 65'), Osztermajer, Pumerschein, Péter (Kákai 89'), Steiner (Száraz 89'), Vargyas (Nemes 46'), Buza, Kovács, Csende, Klem (Stier 65'), Sütő

Cserék: Száraz, Stier, Nemes, Szabó, Kákai

Góljainkat Steiner 16'; Csende 23'; Nemes 68' szerezték.

Az első félidőben nagy fölényben játszottunk, 2-0-ra vezettünk, majd a félidő végén és a második félidő elején is kaptunk egy-egy gólt. Onnantól kezdve nyílt lett a mérkőzés. Bár a vezetést megszereztük, de a hazai csapat ismét egyenlíteni tudott. Vesztettünk két pontot, többet ki kellett volna hozni a mérkőzésből- így vezetőedzőnk, Osztermajer Gábor.

A játéknap összes eredménye IDE kattintva érhető el.

U16: Regionális, Kiemelt - Nyugat, 24. forduló: LURKÓ FC SZOMBATHELY - PAKSI FC 3 - 2 (1 - 2)

Kezdők: Viló, Földi (Váradi 46'), Markóci, Fábián, Mayer, Hamvas, Tóth (Kovács S. 81'), Genzler (Gyarmati 55'), Démuth, Csötönyi, Kovács B.

Cserék: Moszbauer, Gyarmati, Kovács S., Demeter, Váradi

Góljainkat Mayer 15'; Démuth 31' szerezték.

„A mérkőzésen a Lurkó csapata megérdemelten szerezte meg a győzelmet. Egyszerű, direkt játékukra nem tudtunk megfelelően reagálni, miközben több olyan hibát is elkövettünk, amelyekből veszélyes szituációkat tudtak kialakítani. A mai találkozón sem támadásban, sem védekezésben nem valósultak meg azok az elemek, amelyeket a hét során gyakoroltunk: hiányoztak a megfelelő távolságok és kapcsolatok, nem működött a kombinációs játékunk, a védekezésünk pedig többször is szétszakadt. Összességében ez volt a szezonunk leggyengébb csapatszintű teljesítménye. Reálisan kell értékelnünk a helyzetünket: a keret mélysége nagyban meghatározza a lehetőségeinket, és amikor kulcsjátékosok hiányoznak, jelentősen csökken a stabilitásunk és a játékunk minősége. Ez azonban nem kifogás, hanem olyan terület, ahol csapatként fejlődnünk kell. Gratulálok a Lurkó csapatának, a mai mérkőzésen jobbnak bizonyultak nálunk” - értékelt vezetőedzőnk, Dr. Balogh István.

A játéknap összes eredménye és a tabella IDE kattintva érhető el.

U15: Regionális, Kiemelt - Nyugat, 24. forduló: KAPOSVÁRI RÁKÓCZI BFLA - PAKSI FC 0 - 3 (0 - 1)

Kezdők: Koller, Fekete, Németh, Herman, György, Szabó (Ádám 67'), Kovács (Fazekas 75'), Gordos, Görgics, Tamási (Kozma 58'), Sallai (Domján 58')
 
Cserék: Fazekas, Domján, Kozma, Ádám

Góljainkat Németh 16'; Sallai 53'; Gordos 55' szerezték.

„Nehéz mérkőzésre számítottam, hiszen Kaposvár csapatát fizikálisan erős játékosok alkotják, és mindenképpen győzniük kellett a biztos "bennmaradáshoz". A csapat nagyon fegyelmezetten és koncentráltan játszott az egész mérkőzésen. Nagy labdabirtoklási fölényben, türelmesen játszottunk a zártan védekező hazai csapat ellen. A szerzett gólok mellett több gólszerzési lehetőségünk is volt a mérkőzésen. Összességében játékban végig uraltuk a mérkőzést, és az elmúlt hetekhez képest a játék minden fázisában jobban teljesítettünk” - fogalmazott vezetőedzőnk, Wiesner József.

A játéknap összes eredménye és a tabella IDE kattintva érhető el.

U14: Alap Nyugat, 24. forduló: CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR - PAKSI FC 2 - 0 (1 - 0)

Kezdők: Varnyú, Kern, Demény (Orova 48'), Böde (Janács 48'), Kocsis (Vesza 77'), Görbe, Baller (Rafael 56'), Bognár, Erős (Manhalt 77'), Khoroshikh (Orosz 48'), Péter

Cserék: Végh, Janács, Orosz, Vesza, Rafael, Manhalt, Orova

Piros lap: Kern 44'

Egy a direkt futballt előnyben részesítő csapattal mérkőztünk meg a hétvégi fordulóban. A párharcokban bővelkedő mérkőzésen egy kipattanó pozícióból leadott, blokkoló lábon irányt változtatott lövéssel szerzett vezetést az ellenfél fél óra játékot követően. Zömében mezőnyjáték folyt a pályán, különösebb helyzet, ziccer nélkül. A kapuk előterében jól zártak a védelmek. A második félidő elején könnyű játékot követően a hazai csapat előtt adódott lehetőség, melyet csak szabálytalanság árán tudtunk ártalmatlanítani. Ennek az esetnek egy kiállítás és egy jó helyről elvégzett szabadrúgás lett a hozadéka, amit kapusunk még bravúrral a felsőlécre ütött, de a kipattanót nem sikerült kitakarítanunk a kapu előteréből, így 2-0-ra módosult az eredmény. Tíz emberrel mindent elkövettek labdarúgóink, hogy ponttal térhessünk haza, de újabb találat már nem született a találkozón. A hátralévő két forduló még koncentráltabb játékra lesz szükségünk, mert valószínűleg azokon a mérkőzéseken is apróságok fognak dönteni, illetve lesznek fordulópontok, melyekből most már nekünk kell pozitívan kijönni - értékelt vezetőedzőnk, Mészáros István.

A játéknap összes eredménye és a tabella IDE kattintva érhető el.

U13: Dél-Nyugat, 25. forduló: BUDAÖRS - PAKSI FC 1 - 2 (0 - 0)

Kezdők: Végh, Szoó, Faller, Erdődi, Csobolya, Máriás, Schmitzberger, Szabó, Franyuk
 
Cserék: Rudics, Tuba, Reichert, Kovács

Góljainkat Máriás 2'; Schmitzberger 62' szerezték.

A játéknap összes eredménye IDE kattintva érhető el.

„Sikerült jól kezdenünk a mérkőzést - gyorsan vezetést szerezntünk, de sajnos ezt a lendületes játékot nem tudtuk sokáig fentartani. A mérkőzés nagy részében a mezőnyben zajlott a játék, kevés lehetőség adódott a kapuk előtt. Hullámzó teljesítményt nyújtott a csapa: a játék minden fázisában voltak megoldások, amik dicséretett érdemelnek, de ezek mellet sok hibával is játszottunk. A fordulópontokból most mi jöttünk ki jobban, azokban a játékhelyzetekben jó döntéseket hoztak a gyerekek. Így sikerült a magunk javára eldönteni a mérkőzést. A hozzáálláshoz és az eredményhez jár a dicséret a játkosoknak, hibákból pedig ezen a mérkőzésen is tanultunk és fejlődtünk” - így Váli Roland edzőnk.

U12: Dél-Nyugat, 25. forduló: BUDAÖRS - PAKSI FC 1 - 4 (0 - 0)

Kezdők: Vasadi, Jókai, Mácsai, Osztermajer, Dobszai, Misóczki, Staub, Takács, Lajkó

Cserék: Sereg, Képli, Bartha

Góljainkat Mácsai 22'; Bartha 65'; Lajkó 77'; Takács 80' szerezték.

Gratulációval kezdeném a játékosaim felé a heti edzésmunkát illetően. A három edzés, úgy gondolom, nagyon jó minőségben zajlott, kivéve az utolsót, és gratulálok a mérkőzéshez is, kivéve az első negyedet! Úgy hiszem, ez a kettő összefügg, főleg ha Dárdai Pál gondolata alapján indulunk el, miszerint törekedj a meccs előtti utolsó edzést úgy befejezni, amilyen minőségben szeretnéd a mérkőzést elkezdeni. Ez a részünkről „jól” sikerült: a kezdőcsapatom - pár játékost leszámítva - azt a gyenge minőséget hozta, amit az utolsó edzésen megengedtünk magunknak. Alapelvi hibák tömkelege, az eddig jól működő tudatosság hiánya, lelkesedés, valamint sajnos hozzáállásbeli és koncentrációs hiányosságok is voltak a negatívumok között, ami nagy szerencsénkre az ellenfél részéről csak egy gólt eredményezett. Sokat tettünk azért, hogy hátrányban hagyjuk el a pályát az első 20 percben. Megmondom őszintén, hamarabb kapott, akár kétgólos hátrányra számítottam a kispadon. A második negyedtől váltottunk rendszert, személycserék is történtek, majd később pozíciócserék is, ami több szempontból indokolt volt - elsősorban a saját csapatomat figyelve, de az ellenfél játékát is belekalkulálva. Így a mérkőzés hátralévő részében az történt, amit mi szerettünk volna, és úgy alakult a játék, ahogy azt az első negyed szünetében jeleztem a játékosaimnak. Ha a kéréseimet megvalósítják, az ellenfelet folyamatos futásra és döntéskényszer elé állítják védekezésben, lassan és türelmesen fárasztják őket, a kontrákat felügyelve, a kontralehetőségeket minél kevesebbet „feldobálva”, akkor a mérkőzést meg fogják fordítani, és többgólos siker is lehet belőle - a helyzetek felismerésének, kialakításának és kihasználásának függvényében. Szerencsére a játékosoknak volt önkritikája, mentális tartása, partnerek is voltak, és volt pályán belül „meghosszabbított kezem” is, így játékosfejlesztési szempontból egy nagyon értékes mérkőzést tudunk zárni, ami helyenként ötletes játékkal és győzelemmel is párosult - fogalmazott edzőnk, Barics Péter.

A játéknap összes eredménye IDE kattintva érhető el.

Up3

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

Fizz Liga 2025/2026
Hely   Csapat Mérk. P
1 ETO FC Győr 33 69
2 Ferencvárosi TC 33 68
3 PAKSI FC 33 53
4 DVSC 33 53
5 ZTE FC 33 48
6 Puskás Akadémia FC 33 46
7 Újpest FC 33 40
8 Kisvárda Master Good 33 40
9 Nyíregyháza 33 40
10 MTK Budapest 33 38
11 DVTK 33 28
12 Kolorcity Kazincbarcika SC 33 22
33. forduló erdeményei
  -   1:3
  -   2:1
  -   3:0
  -   0:1
  -   2:2
  -   2:2

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök