kelen111.jpg

Kiváló fogadtatásban részesültünk Kelenvölgyben

2026. jún. 22.  -  NB I.
Csapatunk győzelemmel, Szendrei triplával nyitotta az edzőmérkőzések sorát.

Banner Magy1

Első számú csapatunk a hétvégén lejátszotta első felkészülési mérkőzését a nyári időszakban, méghozzá a Kelen SC vendégeként. A találkozóra a fővárosi együttes fennállásának 100. évfordulója adott különleges apropót, klubunk pedig örömmel tett eleget a meghívásnak. A nagy hőség ellenére szép számban látogattak ki szurkolók a mérkőzésre, ahol remek hangulat és kiváló szervezés fogadta csapatunkat. Öröm számunkra, hogy részesei lehettünk a Kelen centenáriumi ünnepségének, és ellenfélként hozzájárulhattunk ehhez a jeles alkalomhoz. A találkozón mesterhármast szerző csatárunkkal, Szendrei Ákossal beszélgettünk röviden.

„
Jó hetet zártunk, a felkészülés első napjaiban mindenki odatette magát, elkezdtük a munkát. A hétvégi mérkőzés rendhagyó alkalom volt, hiszen egy gálameccsen léptünk pályára. Bár egy alacsonyabb osztályú csapat ellen játszottunk, úgy gondolom, a Kelen tisztességgel helyt állt, és egy szép gólt is szerzett ellenünk. Első felkészülési mérkőzésnek hasznos találkozó volt, én pedig örülök, hogy mesterhármassal tudtam kezdeni a nyarat. Nagyon jó fogadtatásban részesültünk, ezúton is gratulálunk a klubnak a százéves jubileumhoz. Most már a következő mérkőzésekre koncentrálunk. Szeretnénk meccsről meccsre minél jobb formába kerülni, és egyre jobban összehangolódni. Van néhány új játékos is a keretben, akik ugyanúgy szeretnék megmutatni magukat - mindenki azon dolgozik, hogy a lehető legtöbbet hozza ki magából” - fogalmazott honlapunknak Szendrei Ákos.

Ezúton is gratulálunk a Kelen SC 100. évfordulójához!

Hajrá, PAKSI FC - A magyar csapat!

Kelen1

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2026/2027
Hely   Csapat Mérk. P
1 ETO FC Győr 12 22
2 Puskás Akadémia FC 12 21
3 Ferencvárosi TC 11 20
4 DVSC 12 19
5 Újpest FC 12 18
6 PAKSI FC 12 17
7 Vasas 12 16
8 ZTE FC 12 13
9 Kispest-Honvéd 11 13
10 MTK Budapest 12 12
11 Kisvárda Master Good 12 12
12 Nyíregyháza 12 11
12. forduló erdeményei
  -   2:0
  -   1:3
  -   2:1
Honvéd
  -   1:0
  -   3:0
  -   2:2

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök