Győrfi Milán: Meghatározó szereplője szeretnék lenni a csapatnak

Győrfi Milán 2024 szeptemberében, mindössze 17 évesen mutatkozott be az NBI-ben. A tavalyi szezont aztán kölcsönben a Kecskemétnél töltötte, ahol értékes tapasztalatokat szerzett, és tovább fejlődött. A ma már 19 éves védőnk a nyári felkészülésre visszatért Paksra, és rögtön fontos szerepet kapott: pályára lépett a Panathinaikosz elleni Konferencialiga-selejtezők mindkét mérkőzésén, Athénban góllal is hozzájárult a csapat teljesítményéhez, majd részese volt a Ferencváros elleni emlékezetes bajnoki győzelmünknek is.
Hogyan emlékszel vissza a 2024-es év második felére, milyen élményt jelentett számodra az élvonalban való bemutatkozás?
Nagyon szép emlékeket őrzök arról az időszakról. Meghatározó mérföldkő volt a pályafutásomban, hiszen először kaptam lehetőséget arra, hogy az NBI-ben pályára léphessek. Külön öröm, hogy a bemutatkozásom egy győztes mérkőzéshez kötődik, hiszen a Fehérvár ellen sikerült nyernünk. Az is sokat jelentett számomra, hogy nemcsak a bajnokságban, hanem a Magyar Kupában is bizalmat kaptam. Ez rengeteg önbizalmat adott, és úgy érzem, egy eredményes félévet zártam.
A 2025/26-os évadot kölcsönben, a Kecskemétnél töltötted az NBII-ben. Milyen tapasztalatokkal gazdagodtál ebben az egy évben, és miben érzed a legnagyobb fejlődést a játékodban?
Az elmúlt szezonban a játékom több területén is sikerült fejlődnöm, ami nagyrészt annak köszönhető, hogy a vezetőedző bizalmat szavazott nekem, és sok játéklehetőséget kaptam. Nemcsak a pályán léptem előre, hanem mentálisan is sokat erősödtem. Úgy érzem, a kölcsönben töltött időszak óta érettebb döntéseket hozok a pályán, ami a játékomon is meglátszik.

A nyári felkészülés kezdetén tértél vissza hozzánk. Milyen célokkal vágtál neki az új szezonnak, és miben szeretnél előrelépni egyénileg?
Egyértelmű célom, hogy minél több játéklehetőséget kapjak. Szeretném bebizonyítani, hogy nem a fiatalszabály miatt érdemlek helyet a csapatban, hanem a teljesítményemmel. Meghatározó szereplője szeretnék lenni a csapatnak, és minél több góllal, illetve gólpasszal hozzájárulni a közös sikerekhez.
Az idény első három tétmérkőzésén - a Panathinaikosz elleni két Konferencialiga-selejtezőn, valamint a Ferencváros elleni bajnokin - egyaránt pályára léptél, Athénban pedig góllal is hozzájárultál a csapat teljesítményéhez. Hogyan élted meg ezt a három mérkőzést, és milyen tapasztalatokkal gazdagodtál?
A Panathinaikosz és a Ferencváros elleni mérkőzéseket érdemes külön kezelni, ugyanakkor közös bennük, hogy mindkét ellenfél magas szintet képvisel, ami a pályán is érezhető volt. Olyan játékosokkal és védőkkel találkoztam, akik komoly nemzetközi rutinnal rendelkeznek, ez pedig számomra is értékes tapasztalatot jelentett. A Konferencialiga-mérkőzésekre úgy készültem, hogy bátran futballozzak, és megmutassam, mire vagyok képes. Nagy öröm volt, hogy Athénban gólt szerezhettem, de ezt elsősorban a csapat érdemének tartom. Ugyanez igaz a Ferencváros elleni győzelemre is: kétszer is hátrányból álltunk fel, ami kiválóan megmutatta, milyen erős a csapategység és a küzdőszellem Pakson. Úgy gondolom, mindhárom mérkőzésen bizonyítottuk, hogy egységes csapatként bárki ellen fel tudjuk venni a versenyt.
A szezon még csak most kezdődött, milyen elképzelésekkel vágtatok neki az idénynek, és mit vársz a csapattól az előttünk álló hónapokban?
A célunk minden szezonban az, hogy minél előrébb végezzünk a tabellán, és ez idén sincs másként. Úgy érzem, nagyon jó keret alakult ki, amelyben a rutinosabb és a fiatalabb játékosok remekül kiegészítik egymást. Az idősebb társaktól rengeteget lehet tanulni, és minden támogatást megkapunk tőlük. Ha olyan teljesítményt tudunk nyújtani, mint a Ferencváros ellen vagy a Konferencialiga-mérkőzéseken, akkor szép szezon várhat ránk.
Legyen így! Hajrá, PAKSI FC - A magyar csapat!

PFC TV
KEZDŐRÚGÁS
BOLT
Aktuális tabella
| Hely | Csapat | Mérk. | P | |
|---|---|---|---|---|
| 1 | ![]() | Újpest FC | 3 | 6 |
| 2 | ![]() | Puskás Akadémia FC | 3 | 6 |
| 3 | ![]() | Vasas | 3 | 5 |
| 4 | ![]() | ETO FC Győr | 2 | 4 |
| 5 | ![]() | MTK Budapest | 3 | 4 |
| 6 | ![]() | Kisvárda Master Good | 3 | 4 |
| 7 | ![]() | PAKSI FC | 3 | 4 |
| 8 | ![]() | Nyíregyháza | 2 | 3 |
| 9 | ![]() | ZTE FC | 3 | 3 |
| 10 | ![]() | Kispest-Honvéd | 3 | 3 |
| 11 | ![]() | Ferencvárosi TC | 2 | 1 |
| 12 | ![]() | DVSC | 2 | 0 |

































