Játékos reakciók
2019. jan. 16. - NB I.
Kedden lejátszottuk az első felkészülési mérkőzésünket a törökországi edzőtáborban.
Kedden lejátszottuk az első felkészülési mérkőzésünket a törökországi edzőtáborban.
Sajnos nem indult jól az edzőmeccsek sorozata, hisz’ csapatunk 1-0-s vereséget szenvedett az FC Vaduz együttesétől. Ahogy arról már az összecsapást követően vezetőedzőnk, Csertői Aurél is beszámolt, a két félidőt két különböző összeállításban játszottuk. Nyomást tudtunk helyezni a liechtensteini csapatra, és sok helyzetig, lehetőségig is eljutottunk, de sajnos gólt nem sikerült szereznünk. Nézzük, hogy látták a 90 percet játékosaink!
„Sajnos nem úgy sikerült a mérkőzés, ahogy azt szerettük volna. Lehet a külső körülményekre hivatkozni, de igazából nem érdemes. Ahogyan vezetőedzőnk is elmondta, ellenfelünk jobban, könnyebben tudott alkalmazkodni, nekünk pedig semmi sem jött össze. Pontatlanok voltunk, valamint nem tudtunk helyzeteket kialakítani. A Vaduz a kevés lehetőségéből egyet használt ki. A jövőben mindenben javulnunk kell” - így látta a pályáról az első játékrészt Kecskés Tamás.
„Egygólos hátrányban kezdtük a második félidőt, így alakzatot is váltottunk” - ezek már Nagy Richárd gondolatai a második félidőről. „Célunk volt megfordítani a találkozó állását. Voltak lehetőségeink, de az utolsó pillanatokban sajnos mindig rossz döntéseket hoztunk” - fogalmazott 12-es számú játékosunk.
Csapatunk csütörtökön javíthat, akkor az AFC Botosani gárdájával vívunk felkészülési találkozót.
PFC TV
KEZDŐRÚGÁS
BOLT
Aktuális tabella
Hely | Csapat | Mérk. | P | |
---|---|---|---|---|
1 | Puskás Akadémia FC | 17 | 35 | |
2 | Ferencvárosi TC | 16 | 34 | |
3 | DVTK | 17 | 30 | |
4 | MTK Budapest | 17 | 29 | |
5 | PAKSI FC | 17 | 27 | |
6 | Újpest FC | 17 | 27 | |
7 | Fehérvár FC | 17 | 21 | |
8 | Nyíregyháza | 17 | 18 | |
9 | ETO FC Győr | 17 | 18 | |
10 | ZTE FC | 16 | 16 | |
11 | DVSC | 17 | 13 | |
12 | Kecskeméti TE | 17 | 11 |
Kapcsolat információk
Paksi Futball Club
7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
media@paksifc.hu
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök