m2.jpg

Beharangozó: PAKSI FC - AFC Botosani

2019. jan. 17.  -  NB I.
Délután a tábor második edzőmérkőzése következik. Ismerjük meg, kik ellen lépünk pályára!
Délután a tábor második edzőmérkőzése következik. Ismerjük meg, kik ellen lépünk pályára!
Játékosaink második felkészülési párharcukra magyar idő szerint 15 órakor kerül sor az AFC Botosani ellen. Ellenfelünk tavaly a Liga I, román első osztályú bajnoki tabella 7. helyén végzett, az első dobogós pozíciótól, a harmadik helytől tizenkettő pont választotta el. A bajnokságot a CS Universitatea Craiova és az FCSB előtt a CFR Cluj gárdája nyerte. Román ellenfelünk az idei pontvadászat téli szünetében szintén a középmezőnyben, a 10. helyen áll, tizenkét pontra a dobogótól.   
 
A csapatot 2001-ben alapították. Egyik elődje a Venus nevet viselte különösebb eredmények nélkül. 1973-ban a csapatot átnevezték CS Botosani-ra, de ez az együttes 1993-ban megszűnt.  
 
A fiatal csapat székhelye Botosán, amelynek 2011-es adatok szerint 106847 fő a lakossága. A csapat stadionját Stadionul Municipalnak hívják, befogadóképessége jelenleg 10600 fő.  
 
A csapat nyolc másodligás év után, a 2011/12-es szezont megnyerve, léphetett fel a legjobbak közé, ahol stabil középcsapatnak számít.   
 
A felkészülési összecsapást követően szurkolóink honlapunkon informálódhatnak a legpontosabban és a leggyorsabban a Törökországban történtekről. Felállással, gólszerzőkkel és Csertői Aurél értékelésével jelentkezünk.
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 31 71
2 PAKSI FC 31 54
3 Fehérvár FC 31 53
4 Puskás Akadémia FC 31 49
5 DVSC 31 45
6 MTK Budapest 31 43
7 ZTE FC 31 42
8 DVTK 31 41
9 Kecskeméti TE 31 39
10 Újpest FC 31 37
11 Kisvárda Master Good 31 28
12 Mezőkövesd ZSÓRY FC 31 20
31. forduló erdeményei
  -   0:0
  -   5:1
  -   1:2
  -   4:2
  -   7:0
  -   4:0

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök