![elkhu0a.jpg](/e107_images/newspost_images/elkhu0a.jpg)
Itt a felkészülési menetrend - FRISSÍTVE!
2019. jún. 19. - NB I.
Tíz nap edzőtábor, kilenc edzőmeccs - kezdés június 24-én.
Tíz nap edzőtábor, kilenc edzőmeccs - kezdés június 24-én.
Ahogy azt drukkereink megszokhatták már, a nyári pihenő után a csapat a felkészülés első felét stadionunk edzőpályáin kezdi, majd a második etapban edzőtáborra kerül sor, végül ismét itthon tréningezünk a szezonrajt előtt. Futballistáinknak először június 24-én van jelenésük a zöld-fehér öltözőben. A szakmai stáb idén a tábor helyszínéül a szlovéniai Maribor városát választotta, ahol minden maximálisan megfelel a felkészülés követelményeinek. Játékosaink 2019. július 10-e és július 20-a között utaznak a szomszédos országba, ahol három edzőmérkőzésen is felmérik majd erejüket. A teljes felkészülési programban egyébként kilenc(!) tréningtalálkozó szerepel, lássuk tehát a már leegyeztetett összecsapások teljes listáját:
2019. június 29. Kecskeméti TE (magyar, harmadosztály) - PAKSI FC 0 - 3 (Báló 35’ (bü.), Fejős 39’, Molnár 44’) - Bővebben ITT
2019. július 3. Livingston FC (skót, első osztály) - PAKSI FC 0 - 1 (Böde 26') - Bővebben ITT
2019. július 6. PAKSI FC - PMFC (magyar, harmadosztály) 2 - 0 (Hahn 20’, Böde 86') - Bővebben ITT
2019. július 11. PAKSI FC - FK Zorja Luhanszk (ukrán, első osztály) 1 - 1 (Kochergin 14’, Papp 21’) - Bővebben ITT
2019. július 13. PAKSI FC - FK Partizan (szerb, első osztály) 2 - 2 (Papp 27’, Böde 44’, Soumah 51’, Ostojic 85') - Bővebben ITT
2019. július 17. PAKSI FC - Paradou AC (algér, első osztály) 2 - 1 (Mouali 33’, Hahn 55’, Könyves 83’) - Bővebben ITT
2019. július 20. PAKSI FC - Soroksár SC (magyar, másodosztály) 5 - 2 (Szabó 10’, Böde 43’, Hahn 55’, Pál 75’ (bü.), Szendrei 99’, Bor 106’, Derekas 120') - Bővebben ITT
2019. július 27. PAKSI FC - Budaörs (magyar, másodosztály) 3 - 2 (Pethő 15’, Hahn 26’, 69’ (bü.), Molnár 78' (bü.), Könyves 90') - Bővebben ITT
2019. július 27. Dorogi FC (magyar, másodosztály) - PAKSI FC 1 - 0 (Kitl 74') - Bővebben ITT
Honlapunk, ahogy azt kedves szurkolóink már megszokhatták, a felkészülési etapban is folyamatosan beszámol majd a csapatunkat körülvevő minden fontos hírről, információról.
Hajrá, Paks! Hajrá, fiúk!
![elkhu13.jpg](/e107_images/newspost_images/elkhu13.jpg)
PFC TV
KEZDŐRÚGÁS
BOLT
Aktuális tabella
Hely | Csapat | Mérk. | P | |
---|---|---|---|---|
1 | ![]() | Puskás Akadémia FC | 19 | 38 |
2 | ![]() | Ferencvárosi TC | 19 | 36 |
3 | ![]() | PAKSI FC | 19 | 31 |
4 | ![]() | DVTK | 19 | 31 |
5 | ![]() | MTK Budapest | 19 | 30 |
6 | ![]() | Újpest FC | 19 | 28 |
7 | ![]() | Fehérvár FC | 19 | 24 |
8 | ![]() | ETO FC Győr | 19 | 22 |
9 | ![]() | ZTE FC | 19 | 20 |
10 | ![]() | DVSC | 19 | 19 |
11 | ![]() | Nyíregyháza | 19 | 19 |
12 | ![]() | Kecskeméti TE | 19 | 15 |
Kapcsolat információk
Paksi Futball Club
7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
media@paksifc.hu
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök