felki1.jpg

Edzés, edzés és edzés

2019. júl. 04.  -  NB I.
Lassan két hete készülünk szüntelenül az augusztus eleji bajnoki rajtra.
Lassan két hete készülünk szüntelenül az augusztus eleji bajnoki rajtra.
Csapatunk június 24-én kezdte a felkészülést a 2019/20-as évad küzdelmeire. Nem is volt tehát oly’ régen a nyári szünet utáni első találkozás, ám ha azt nézzük, hogy ez idő alatt bőven több mint egy tucat tréningje és két edzőmeccse is volt már Böde Dánieléknek, igen tartalmas 10 napról beszélhetünk. „Nincsenek külön szakaszok, szépen összemossuk és egymásra építjük az etapokat, valamint komplexitást is viszünk a tréningekbe” - avatott be bennünket a részletekbe Szabó István pályaedzőnk, aki érdeklődésünkre elmondta, jelenleg a felékszülési időszak mely' részén járunk. „Az alap-állóképesség kialakításának a végét húzzuk, de a futások között már előkerül a technika és a taktika is.” Mint vezetőedzőnk segítőjétől megtudhattuk, játékosaink fáradságáért ezekben az időszakokban elsősorban a tréningek száma (napi kettő) a felelős, de a nagy meleg is közrejátszik. „Ez az időszak sajnos ilyen, ugyanakkor fontos megjegyeznem, hogy nem ész nélküli terhelésről beszélünk. Folyamatosan mérjük a játékosok teljesítményét, és, ha kell, pihenőt tartunk. Hála Istennek nincs sérülésünk, ami azt mutatja, vezetőedzőnk jól „kezeli” a fiúkat.” 

felki3.jpg
 
Tomiszlav Szivics munkáját, elképzeléseit eddig tehát dicséret övezi, de hogy bírják játékosaink a nagy hajtást, merülhet fel sok szurkolónkban teljes joggal a kérdés. „Úgy látjuk, a mesterünk által elkezdett kemény munkát jól bírják a srácok, valamint kiváló szakmai stábbal dolgozunk, például Purger Szilárd rehabilitációs trénerünk és az összes kolléga folyamatosan odafigyel arra is, nehogy túledzettek legyenek labdarúgóink” - fogalmazott Szabó. A nagy összhangan dolgozó stáb tehát a balansz megtalálására, kellő kialakítására maximálisan odafigyel.
 
Mivel a jövő héten kezdetét veszi az edzőtábor, amely során csapatunk a szlovéniai Maribor városába utazik, a csütörtök délutáni edzés előtti beszélgetés során az is érdekelt bennünket, ott mennyire lesz más jellegű a munka. „Sokasodnak az edzőmeccsek, röpke 10 nap alatt várhatóan négy felkészülési összecsapást játszunk majd, tehát a hangsúly a meccsterhelésre kerül” - fogalmazott pályaedzőnk, aki arra is kitért, hogy 20-án hazatérve már a bajnoki szezonra való átállás lesz a feladatuk. Ez kevesebb edzéssel jár majd, de az edzések komplexitása végig megmarad. „Ha nagyon szét szeretnénk választani az alapozásnak a részeit, talán ebbe a háromba oszthatjuk, de nem szerencsés így gondolkozni, hiszen, mint ahogy mondtam, a folyamatosság és a sokrétűség a kulcsa mindennek” - zárta gondolatait másodedzőnk, akinek ezúton is köszönjük, hogy bepillantást nyerhettünk tréningjeink hátterébe.
 
felki2.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2024/2025
Hely   Csapat Mérk. P
1 Puskás Akadémia FC 19 38
2 Ferencvárosi TC 19 36
3 PAKSI FC 19 31
4 DVTK 19 31
5 MTK Budapest 19 30
6 Újpest FC 19 28
7 Fehérvár FC 19 24
8 ETO FC Győr 19 22
9 ZTE FC 19 20
10 DVSC 19 19
11 Nyíregyháza 19 19
12 Kecskeméti TE 19 15
19. forduló erdeményei
  -   2:1
  -   1:0
  -   2:0
  -   0:0
  -   3:0
  -   0:2

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök