![pmbe0.jpg](/e107_images/newspost_images/pmbe0.jpg)
Nincs megállás, újabb edzőmeccs következik
2019. júl. 05. - NB I.
Szombaton délelőtt már a harmadik felkészülési találkozónkat játsszuk.
Szombaton délelőtt már a harmadik felkészülési találkozónkat játsszuk.
Akárcsak az első, úgy a nyári alapozási időszak második hetét is edzőmérkőzéssel zárjuk. A PMFC elleni összecsapásunk felvezetése előtt, azonban péntek délután arra is kíváncsiak voltunk, új szerzeményünk, Osváth Attila egy hét elteltével hogyan érzi magát zöld-fehér szerelésünkben, és hogy látja Ő az eddigi felkészülést. „Jól érzem magam, és ebben az egy hétben a csapatot is sikerült utolérnem, hiszen öt nappal később csatlakoztam a társaimhoz. Erős tréningjeink vannak, de úgy érzem, ennek köszönhetően az állóképességgel nem lesz problémánk” - fogalmazott jobb oldali védőnk, aki második paksi szereplése alkalmával, szerdán kezdőként lépett pályára a Livingston elleni, második félkészülési találkozónkon.
Az előttünk álló hétvége első napján a PMFC gárdájával csapunk össze, hogy trénereink és a szakmai stáb újból képet kapjon játékosaink jelenlegi formájáról. A pécsi csapat jelen pillanatban az NBIII-as mezőnyt képviseli, ahol a tavalyi szezonban a 11. helyet érte el a középcsoport 16 csapata közül. A 9 győzelem, 11 döntetlen és 10 vereség 38 pontot eredményezett. A piros-feketék nyári felkészülési programja június 27-én indult. Edzőmeccses sorozatuk hat találkozót számlál, ellenünk vívják az elsőt. A harmadosztály egy nappal az NBI-után, augusztus 4-én rajtol.
„Mindenképpen győzelmet várok, valamint ismét szeretnénk teljes mértékben azt a játékot játszani, amit mesterünk megkövetel tőlünk. Szeretnénk betartani minden taktikai utasítást, és fegyelmezett futballal sikert aratni. Minden meccsen nyerni szeretnénk” - így a Pécs elleni várakozásairól Osváth.
Szurkolóink hivatalos honlapunkról természetesen mindent megtudhatnak majd csapatunk harmadik felkészülési összecsapásáról is. Szombaton felállással, tudósítással és edzői értékeléssel jelentkezünk!
2019/20-as felkészülési időszak, harmadik edzőmérkőzés
2019. július 6. (szombat), 11:00
PAKSI FC - PMFC
Paks, PAKSI FC Stadion
Érdekes lehet:
Csapatunk teljes és részletes felkészülési programja ITT olvasható.
Tomiszlav Szivics vezetőedzőnkkel készített idényindító interjúnk ITT érhető el.
A teljes 2018/19-es NBIII-as tabella és a fordulónkénti eredmények IDE kattintva böngészhető.
![pmbe1a.jpg](/e107_images/newspost_images/pmbe1a.jpg)
PFC TV
KEZDŐRÚGÁS
BOLT
Aktuális tabella
Hely | Csapat | Mérk. | P | |
---|---|---|---|---|
1 | ![]() | Puskás Akadémia FC | 19 | 38 |
2 | ![]() | Ferencvárosi TC | 19 | 36 |
3 | ![]() | PAKSI FC | 19 | 31 |
4 | ![]() | DVTK | 19 | 31 |
5 | ![]() | MTK Budapest | 19 | 30 |
6 | ![]() | Újpest FC | 19 | 28 |
7 | ![]() | Fehérvár FC | 19 | 24 |
8 | ![]() | ETO FC Győr | 19 | 22 |
9 | ![]() | ZTE FC | 19 | 20 |
10 | ![]() | DVSC | 19 | 19 |
11 | ![]() | Nyíregyháza | 19 | 19 |
12 | ![]() | Kecskeméti TE | 19 | 15 |
Kapcsolat információk
Paksi Futball Club
7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
media@paksifc.hu
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök