fehet2.jpg

Heti program

2019. aug. 19.  -  NB I.
Szombaton a listavezető Fehérvárt fogadjuk.
Szombaton a listavezető Fehérvárt fogadjuk.
Ismét egy kemény és nehéz mérkőzés elé nézünk. A második fordulóban a Budapest Honvéd ellen arattunk fényes sikert hazai pályán, a múlt hétvégén pedig az Újpest ellen vendégeskedtünk, akikkel megosztoztunk a pontokon. Tehát két neves ellenfél ellen négy egység a zsebünkben. Most a két éve végső elsőséget, tavaly ezüstérmet szerző, és az idei bajnoki kiírásban három fordulót követően hibátlan MOL Fehérvár FC gárdája látogat otthonunkba.
 
„A mögöttünk hagyott meccs után felemás érzéseim vannak, hiszen a győzelmet is megszerezhettük volna, ennek ellenére - mivel a túloldalon is voltak helyzetek - jó eredménnyel tértünk haza a fővárosból. Erre mesterünk, Tomiszlav Szivics is felhívta a figyelmünket. Ugyan Ő is szeret győzni, de az Újpest ellen idegenben elcsípett egy pontot jó eredménynek tartotta, és az összecsapás után az öltözőben elmondta, jó úton haladunk. Ami a következő, ránk váró találkozót illeti, egy jó formában lévő Fehérvár érkezik hozzánk, viszont az utóbbi két körben mi is összekaptuk magunkat. Heti programunk már vasárnap elindult, akkor edzőink regeneráló, átmozgató tréninget tartottak számunkra. A hétfőnk „szabad”, kedden viszont két edzésünk is lesz, valamint, ahogy eddig mindig, többször fogunk videózni is” - fogalmazott fiatal támadónk, Hahn János, aki természetesen kiváló szurkolóinkra is kitért. „Az első hazai összecsapásunkon fantasztikus hangulat volt, és a fővárosba is az eddigieknél többen utaztak el miattunk, ami mindenkinek jól esett, így nagyon bízunk benne, hogy most szombaton is telt lelátók előtt futhatunk ki a gyepre.”
 
Szombaton tehát újból egy nagyágyút fogadunk, aki ellen reméljük, ismét bebizonyítjuk majd, hogy csapatunk mindenre képes, és itthon tartjuk a három pontot, ezzel tovább robogva idei céljaink felé.
 
Hajrá, Paks! A magyar csapat.
 
Az elővételes jegyértékesítésről a keddi nap folyamán adunk tájékoztatást.
 
OTP Bank Liga, 4. forduló
2019. augusztus 24., 18:00
PAKSI FC - MOL Fehérvár FC
Paks, PAKSI FC Stadion
 
fehet1.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2024/2025
Hely   Csapat Mérk. P
1 Puskás Akadémia FC 19 38
2 Ferencvárosi TC 19 36
3 PAKSI FC 19 31
4 DVTK 19 31
5 MTK Budapest 19 30
6 Újpest FC 19 28
7 Fehérvár FC 19 24
8 ETO FC Győr 19 22
9 ZTE FC 19 20
10 DVSC 19 19
11 Nyíregyháza 19 19
12 Kecskeméti TE 19 15
19. forduló erdeményei
  -   2:1
  -   1:0
  -   2:0
  -   0:0
  -   3:0
  -   0:2

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök