galaborito.jpg

„Nagyszerű rendezvény lesz”

2019. aug. 28.  -  NB I.
Kiss Tamás és Kollarics Zsolt a gálamérkőzésünkről.
Kiss Tamás és Kollarics Zsolt a gálamérkőzésünkről.
Ahogy arról a múlt hétvégén megjelent stadionmagazinunkban és honlapunkon már hírt adtunk, klubunk a válogatott szünetben sem hagyja minőségi mérkőzés nélkül a paksi futballszimpatizánsokat. Tessék mindenkinek piros betűvel a naptárba feljegyezni, a PAKSI FC szeptember 6-án gálamérkőzést szervez a paksi legendák és a magyar öregfiúk-válogatott csapatai között. 
 
A hátralévő idő alatt szurkolóink honlapunkon egyre sűrűbben olvashatnak majd megszólalásokat legendás labdarúgóinktól, akiket fanatikusaink a következő hónap első hétvégéjén stadionunkba kilátogatva újra a gyepen láthatnak, és természetesen az ünnepélyes találkozónkról is egyre több információval szolgálunk az érdeklődő publikum számára. 
 
Mint említettük, csapatunk egyik felét a kétezres évek kiemelkedő paksi játékosai alkotják. A nagyobbnál nagyobb nevek közül elsőként Kiss Tamást kérdeztük, mit jelentettek azok az idők számára, és, hogy mit érzett, mikor neve felmerült a gálacsapat névsorában. „Nagy örömmel mondtam igent a felkérésre, és nagy megtiszteltetésnek vettem” - kezdte Kiss, aki egészen 2015-ig volt első csapatunk tagja. „Sokat kaptam ettől a klubtól, hiszen már 2004 óta itt vagyok. Profi labdarúgó-pályafutásom alatt minden sikerem ide köt: NBII-es bajnok lettem, majd ezüstérmet nyertünk az NBI-ben és Ligakupa-győzelmet is arattunk. Mindenkinek hálás vagyok azért, hogy ez így alakult. Nagyon sokat jelent számomra ez az egyesület, így soha nem lehetne olyan körülmény, hogy egy ilyen irányú meghívást visszautasítsak” - fogalmazott egykori kiváló középpályásunk, aki tizenegy évnyi profi szolgálata alatt kereken 200 alkalommal ölthette magára címeres mezünket. A 2011-2012-es Európa-Liga selejtezőkön a norvég Tromsö ellen két gólt szerző játékosunktól még azt is megkérdeztük, hogy készül szeptember 6-ára. „Ugyanúgy, mint anno, mintha NBI-es összecsapás lenne. Kifejezetten várom, izgulok, már csak azért is, mert ezen a szép, új lelátókkal övezett pályán még nem játszhattam ilyen jellegű mérkőzésen. Továbbá bármely csapat tagjainak névsorát olvasom, mindig megállapítom, jó lesz összefutni, focizni, beszélgetni a sok régi ismerőssel.” 
 
Gárdánk tagjai közül természetesen nem hiányozhatnak egykori NBIII-as győzelmünkért felelős futballistáink sem. Közülük most Kollarics Zsolttal beszélgettünk. Az 1988/89-es bajnoki címünk a harmadosztályban sok szép emléket jelent számomra és a csapattársaim számára egyaránt. Egy hosszú versenyfutás volt a városban az Atomerőmű SE és a Paksi SE csapatai között. Gárdánk végül bebizonyította, milyen egységet képez, és megszerezte az aranyérmet, de mondhatjuk úgy is, hogy történelmet írtunk a városban, hiszen első alkalommal szerepelhettünk az NB II-ben” - tekerte vissza az idő kerekét harminc évvel Kollarics, aki aztán a gálameccsről így nyilatkozott: „Jó lesz visszaemlékezni, és újra megélni, feleleveníteni a szép emlékeket, találkozni az akkori csapattársakkal, valamint játszani az öregfiúk-válogatottja ellen. Hogy készülök a mérkőzésre? Mint mindig, nyerni szeretnék!” 
 
Talán egyáltalán nem meglepő, hogy mindkét egykori nagyszerű labdarúgónk egyetértően azzal zárta gondolatait, kiváló kezdeményezésről van szó, és remélik, sokan kilátogatnak majd a stadionba, ezzel igazi futballünnepet kialakítva szeptember 6-a délutánjára, estéjére. 
 
Legyünk tehát minél többen díszes programunkon, mely a 2019-es Futball Éjszakája rendezvénysorozat része, és a belépés mindenki számára díjtalan. 

GÁLAMÉRKŐZÉS
(Harminc éve nyertünk az NBIII-ban)
2019. szeptember 6., 17:00
PAKSI LEGENDÁK - MAGYAR ÖREGFIÚK-VÁLOGATOTT
(Paks, PAKSI FC Stadion)
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2024/2025
Hely   Csapat Mérk. P
1 Puskás Akadémia FC 17 35
2 Ferencvárosi TC 16 34
3 DVTK 17 30
4 MTK Budapest 17 29
5 PAKSI FC 17 27
6 Újpest FC 17 27
7 Fehérvár FC 17 21
8 Nyíregyháza 17 18
9 ETO FC Győr 17 18
10 ZTE FC 16 16
11 DVSC 17 13
12 Kecskeméti TE 17 11
17. forduló erdeményei
  -   1:1
  -   0:1
  -   3:1
  -   3:2
  -   2:1
  -   3:4

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök