meell1.jpg

A Mezőkövesd ellen készülünk

2019. aug. 29.  -  NB I.
Az ötödik fordulóban a sárga-kékek otthonában lépünk pályára.
Az ötödik fordulóban a sárga-kékek otthonában lépünk pályára.
galabanner.jpg
 
Akárcsak eddig, most sem lesz könnyű feladata játékosainknak, hiszen szombaton este az idei szezon egyik meglepetéscsapata fogad minket. A Mezőkövesd a már lejátszott négy mérkőzéséből mind a négyet megnyerte, így most rajtunk a sor, hogy megállítsuk a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei gárda menetelését.   

„Biztos, hogy önbizalomteljesek, és a hazai pálya is mellettük szól, ugyanakkor csapatunkat képesnek érzem arra, hogy pontot vagy pontokat hozzunk el a mezőkövesdi stadionból” - nyilatkozta honlapunknak Böde Dániel csapatkapitányunk a csütörtök délelőtti edzést követően, majd hozzátette: „Sikerünkhöz mindenképpen kell egy jó védekezés, de inkább az szükséges, hogy elöl berúgjuk az adódó helyzeteinket.” Ikonikus csatárunkat arról is megkérdezünk, érik-e már idei első bajnoki találata immáron újra paksi mezben. „Érdekes, mikor az Ferencvároshoz kerültem, az első öt fordulóban nem szereztem gólt, majd tizenhéttel(!) zártam azt az idényt. Nem szabad rágörcsölnöm, hogy még nem találtam be, nem is teszem, majd jön az első, aztán pedig a többi…” - fogalmazott nyugtatóan 13-as számú játékosunk.
 
Jegyinformációk IDE kattintva érhetőek el!

OTP Bank Liga, 5. forduló 
2019. augusztus 31., 19:30 
Mezőkövesd Zsóry FC - PAKSI FC
Mezőkövesd, Mezőkövesd Városi Stadion
 
meell2.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2024/2025
Hely   Csapat Mérk. P
1 Puskás Akadémia FC 19 38
2 Ferencvárosi TC 19 36
3 PAKSI FC 19 31
4 DVTK 19 31
5 MTK Budapest 19 30
6 Újpest FC 19 28
7 Fehérvár FC 19 24
8 ETO FC Győr 19 22
9 ZTE FC 19 20
10 DVSC 19 19
11 Nyíregyháza 19 19
12 Kecskeméti TE 19 15
19. forduló erdeményei
  -   2:1
  -   1:0
  -   2:0
  -   0:0
  -   3:0
  -   0:2

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök