eltav1.jpg

Négy távozó

2019. aug. 30.  -  NB I.
A lassan záruló nyári átigazolási időszak kisebb mozgást eredményezett keretünkben.
A lassan záruló nyári átigazolási időszak kisebb mozgást eredményezett keretünkben.
galabanner.jpg
 
Klubunk a hét utolsó munkanapján Bobál Dáviddal és Nagy Gergellyel közös megegyezéssel szerződést bontott. Ex-védőnk 2019 februárjában érkezett városunkba az FK Dukla Praha együttesétől, az elmúlt fél évben hét mérkőzésen kapott lehetőséget. Ex-hálóőrünk tavaly július közepén csatlakozott hozzánk, mely idő alatt huszonhatszor védte a kapunkat.
 
Cseke Benjámin és Kővári Róbert pedig kölcsönszerződéssel más együttesekben folytatják a jövőben. Előbbi a fővárosi kék-fehérekhez, az MTK-hoz került, utóbbi a BFC Siófok gárdájánál bizonyíthat. Cseke szintén ez év legelején érkezett, és szintén hét összecsapáson szerepelt zöld-fehér összeállításunkban. Kővári már 2015 nyarától paksi játékos, igaz az eltelt négy év alatt kölcsönben megfordult már Dorogon és Sopronban is.
 
Természetesen mind a négy játékosunknak köszönjük a csapatunkért tett szolgálataikat, és további sok sikert kívánunk nekik a jövőben!
 
eltav2.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2024/2025
Hely   Csapat Mérk. P
1 Puskás Akadémia FC 19 38
2 Ferencvárosi TC 19 36
3 PAKSI FC 19 31
4 DVTK 19 31
5 MTK Budapest 19 30
6 Újpest FC 19 28
7 Fehérvár FC 19 24
8 ETO FC Győr 19 22
9 ZTE FC 19 20
10 DVSC 19 19
11 Nyíregyháza 19 19
12 Kecskeméti TE 19 15
19. forduló erdeményei
  -   2:1
  -   1:0
  -   2:0
  -   0:0
  -   3:0
  -   0:2

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök