mukul.jpg

Kulcsár: szépen építem vissza magam

2019. nov. 06.  -  NB I.
Védőnk márciusi sérülése után 214 nappal, a múlt heti kupameccsünkön ismét pályára lépett. 
Védőnk márciusi sérülése után 214 nappal, a múlt heti kupameccsünkön ismét pályára lépett. 
banner_magy2.jpg

Hogy vagy, hogy érzed magad? 
 
Rendben vagyok, jól érzem magam, és hála Istennek a térdem is jól bírja a terhelést. Már egy hónapja együtt edzem a csapattal, és minden feladatot együtt is végzek a társaimmal. Örülök, hogy negyed óra játéklehetőséget kaphattam az előző válogatott szünetben, a Fradi elleni edzőmérkőzésünkön, valamint az egész második játékrészt a pályán tölthettem a múlt heti Magyar Kupa-találkozón. Szépen épülgetek tehát, és látom már a fényt az alagút végén, ahogy azt ilyenkor mondani szokás. Remélem, hamarosan eljutok odáig is, hogy az NBI-be is visszatérhetek. 
 
Különmunkát, edzéskiegészítéseket végzel-e/végezned kell-e még pluszban? 
 
Konditerembe járok többször, még erősítenem kell, mivel a felépített izmok hamar elfogynak.  Ezt a fajta különmunkát még nem engedhetem el, de mindent egyre jobban bírok, az utóbbi hétben már a párharcokban is odateszem magam, szóval szépen jön vissza minden. 
 
A bal térdeddel már mindezt egyszer sajnos átélted, mennyire volt most más ez a helyzet a jobbal? 
 
Minden sokkal könnyebb volt, mivel, ahogy említetted, a másik lábammal már átvészeltem ugyanezt a sérülést és az azt követő időszakot. Tudtam tehát, hogy mire kell odafigyelni, mire kell koncentrálni és mi a legfontosabb. Ezeken felül pedig minden a tervek szerint alakult, sőt, időben vissza is tudtam térni, persze az NBI még várat magára. Az elejétől kezdve pozitívan álltam az egészhez, és szépen mindent végigjártam, ami a felépüléshez kellett. Itt szeretném megemlítenem azt is, hogy nagyon jó kezekben voltam, ezúton is köszönöm Dr. Abkarovits Gézának, aki a másik lábam után most ezt is műtötte, Sörös Kata gyógytornásznak és Purger Szilárd rehabedzőnknek. Mindenki remek munkát végzett. 
 
Visszatérve a bajnokságra, hogy látod, mik a céljaid, mikor láthatunk újból az OTP Bank Ligában is a pályán? 
 
Pontos időpontot nem tudnék mondani, de tény, hétről hétre egyre jobban érzem magam, valamint a meccsek is nagyon hiányoznak már. Keményen dolgozok tovább, és bízom benne, hogy még az idén újra lehetőséghez jutok az első osztályban is, hiszen messze van még december közepe. 
 
mukul1a.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2024/2025
Hely   Csapat Mérk. P
1 Puskás Akadémia FC 19 38
2 Ferencvárosi TC 19 36
3 PAKSI FC 19 31
4 DVTK 19 31
5 MTK Budapest 19 30
6 Újpest FC 19 28
7 Fehérvár FC 19 24
8 ETO FC Győr 19 22
9 ZTE FC 19 20
10 DVSC 19 19
11 Nyíregyháza 19 19
12 Kecskeméti TE 19 15
19. forduló erdeményei
  -   2:1
  -   1:0
  -   2:0
  -   0:0
  -   3:0
  -   0:2

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök