szakis0.jpg

A Kisvárda ellen készülünk

2019. nov. 07.  -  NB I.
„Mindennél fontosabb, hogy győztesen hagyjuk el a pályát.”
„Mindennél fontosabb, hogy győztesen hagyjuk el a pályát.”
banner_mind.jpg
 
Szombaton a tizenkettedik fordulóra kerül sor az OTP Bank Ligában, indulnak tehát a visszavágók. Csapatunk Fehérvári úti stadionunkban a Kisvárda gárdáját fogadja, és nemcsak az augusztusi 1-0-ért kell revansot vennünk. A tabella szempontjából égetően szükséges, hogy az eddig megszerzett bajnoki egységeinket több ponttal is növelni tudjuk. 

„Biztos, hogy egy ki-ki meccs lesz, tele sok és kemény párharccal, de most már nekünk kell okosabbnak lennünk, jobban fociznunk. Hazai pályán nem hibázhatunk, nem férhetnek bele az egyéni hibák, ezeket el kell felejtenünk. Mindennél fontosabb, hogy győztesen hagyjuk el a pályát, hisz’ nagyon szükségünk van a pontokra. Nem foglalkozunk semmivel, tesszük a dolgunkat, megállás nélkül, keményen edzünk, hogy végre kijöjjünk a negatív szériából. Feltérképeztük a Kisvárdát, és már nagyon várjuk a szombati meccset, amin remélhetőleg már kijön a hétköznapokban befektetett munkánk. Bízunk benne, hogy ismét sok szurkoló kijön majd a stadionba, hogy szurkolásukkal karöltve újra a siker útjára lépjünk” - így honlapunknak Szabó János a csütörtöki tréninget követően. 
 
Jegyvásárlással kapcsolatos információk ITT érhetőek el. Legyünk minél többen, segítsünk a srácoknak!   

OTP Bank Liga, 12. forduló 
2019. november 9., 17:00  
PAKSI FC - Kisvárda Master Good  
Paks, PAKSI FC Stadion
 
szakis1.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2024/2025
Hely   Csapat Mérk. P
1 Puskás Akadémia FC 17 35
2 Ferencvárosi TC 16 34
3 DVTK 17 30
4 MTK Budapest 17 29
5 PAKSI FC 17 27
6 Újpest FC 17 27
7 Fehérvár FC 17 21
8 Nyíregyháza 17 18
9 ETO FC Győr 17 18
10 ZTE FC 16 16
11 DVSC 17 13
12 Kecskeméti TE 17 11
17. forduló erdeményei
  -   1:1
  -   0:1
  -   3:1
  -   3:2
  -   2:1
  -   3:4

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök