szaknyil1.jpg

Szakály: menni kell tovább és tovább

2020. febr. 06.  -  NB I.
Középpályásunk akkor örülne igazán, ha a hétvégén is itthon tartanánk a három pontot.
Középpályásunk akkor örülne igazán, ha a hétvégén is itthon tartanánk a három pontot.
banner_pafc.jpg
 
A valóban rendkívül jó formában visszatérő középpályásunkat, Szakály Dénest arra kértük, mondja el gondolatait, érzéseit a győztes szerdai és a ránk váró szombati mérkőzésünkkel kapcsolatosan. „Egymást követően két szép sikert arattunk, de még a szombatot is meg kell húznunk, hogy tovább gyarapítsuk pontjaink számát, tehát menni kell tovább és tovább. Jó és lendületes meccset játszottunk Kaposváron, valamint már sokszor képesek voltunk úgy focizni, ahogy mindig is szeretnénk. Örülök, hogy az utóbbi öt szerezett találatunk közül sokban kivettem a részem, de boldogságom akkor lesz igazán felhőtlen, ha most hétvégén a Puskás Akadémiát is legyőzzük. Persze a PAFC keményebb falat lesz, mint a Zalaegerszeg vagy a Kaposvár - ez egészen biztos -, de hazai pályán nyernünk kell ellenük. Ráadásul Pakson veretlenek vagyunk a felcsútiakkal szemben, ezt meg kell tartanunk. Örülnénk neki, ha a múlt hétvéginél is több szurkolónk kijönne a stadionba, hiszen nagy segítségünkre vannak” - nyilatkozta 71-es számú labdarúgónk a csütörtöki tréninget követően.
 
OTP Bank Liga, 20. forduló
2020. február 8., 17:00
PAKSI FC - Puskás Akadémia FC
Paks, PAKSI FC Stadion
 
 szaknyil2.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2024/2025
Hely   Csapat Mérk. P
1 Puskás Akadémia FC 19 38
2 Ferencvárosi TC 19 36
3 PAKSI FC 19 31
4 DVTK 19 31
5 MTK Budapest 19 30
6 Újpest FC 19 28
7 Fehérvár FC 19 24
8 ETO FC Győr 19 22
9 ZTE FC 19 20
10 DVSC 19 19
11 Nyíregyháza 19 19
12 Kecskeméti TE 19 15
19. forduló erdeményei
  -   2:1
  -   1:0
  -   2:0
  -   0:0
  -   3:0
  -   0:2

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök