
Megjöttek a koronavírus-tesztek eredményei
2020. ápr. 28. - NB I.
Hétfőn végeztünk kollektív mintavételezést.
Hétfőn végeztünk kollektív mintavételezést.

Ahogy a hét első munkanapján megírtuk, mielőtt csapatunk elkezdte volna a kiscsoportos edzéseket, minden játékosunkat és a teljes szakmai stábot leteszteltük. Fontos megjegyezni, hogy a garatból vett minták eredményéi a mintaadók jelen egészségügyi állapotát tükrözik.
A megérkezett értékelések szerint a csapat és a szorosan a környezetükben dolgozó kollégák mind NEGATÍVAK, tehát jelenleg senki sem koronavírus-fertőzött!
Klubunk azonban továbbra is mindent megtesz játékosai és valamennyi klubnál dolgozó munkavállalója egészségügyi védelme érdekében, így a tréningek továbbra is maximálisan a törvényi előírások és az egészségügyi ajánlások betartása mellett zajlanak. Játékosaink a stadion helyiségeit, öltözőit egyáltalán nem vehetik igénybe, valamint egymástól távol, van, hogy három teljesen különböző pályán végzik a gyakorlatokat.
„Örülünk, hogy mindenkinek negatív lett a tesztje. Folytathatjuk az edzéseket, amikben viszont csak annyi a pozitívum, hogy ismét labdával tréningezhetünk, más sajnos nem. Nem jó, nem az igazi ez így, de csináljuk, mert muszáj, hiszen, ha nem tennénk, lemaradást szenvednénk a többi csapathoz képest” - mondta a jelenlegi helyzetről a szerda délutáni edzést megelőzően Báló Tamás.
Hajrá, Paks!

PFC TV
KEZDŐRÚGÁS
BOLT
Aktuális tabella
Hely | Csapat | Mérk. | P | |
---|---|---|---|---|
1 | ![]() | Puskás Akadémia FC | 22 | 44 |
2 | ![]() | Ferencvárosi TC | 22 | 40 |
3 | ![]() | PAKSI FC | 22 | 38 |
4 | ![]() | MTK Budapest | 22 | 36 |
5 | ![]() | DVTK | 22 | 34 |
6 | ![]() | ETO FC Győr | 22 | 29 |
7 | ![]() | Újpest FC | 22 | 29 |
8 | ![]() | Fehérvár FC | 22 | 27 |
9 | ![]() | ZTE FC | 22 | 24 |
10 | ![]() | Nyíregyháza | 22 | 24 |
11 | ![]() | DVSC | 22 | 19 |
12 | ![]() | Kecskeméti TE | 22 | 19 |
Kapcsolat információk
PAKSI FUTBALL CLUB KFT.
7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
media@paksifc.hu
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök