
Heti program
2020. jún. 15. - NB I.
Továbbra is fontos meccsek jönnek - szerdán legyünk, amennyien csak lehetünk
Továbbra is fontos meccsek jönnek - szerdán legyünk, amennyien csak lehetünk
Az utolsó előtti héttel a 2019/20-as szezon utolsó kanyarjába fordulunk a jövő heti célegyenes előtt. Ritmusunk változatlan marad, szerda - szombat lesz a meccsnap, ellenfeleink pedig a már biztosan kieső, ám azóta szárnyakra kapó sereghajtó, valamint a dobogó legalsó pozíciójáért versenyt futó Fejér megyei gárda. A szerdai összecsapásra idehaza, Fehérvári úti Stadionunkban kerül sor, melyen ismét legyünk, amennyien csak lehetünk, a pandémiás korlátozásokat betartva, hiszen a lelátóinkról érkező buzdítás láthattuk, rettentő erőt ad játékosainknak.
„Nagyon kiélezett találkozók várnak ránk, hiszen ne felejtsük, a Kaposvár legutóbb 3-0-ra nyerni tudott. Egészen biztos tehát, nem lesz egyszerű dolgunk. Ugyanakkor azt gondolom, itthon nyernünk kell, és mindenképpen azt is szeretnénk. Kulcs meccse lesz a szerdai, ellenfelünknek már nincs mit vesztenie, sőt, játékosaik csak nyerhetnek, ha jó teljesítményt mutatnak. Maximálisan bízunk benne, hogy mi fogunk győztesen kijönni az összecsapásból, ehhez a megszokott hatalmas szurkolói támogatáson túl a pályán szervezetnek, motiváltnak és koncentráltnak kell lennünk. A Puskás Akadémiával még nem foglalkozunk, előbb nyerjük meg a szerdai mérkőzésünket, mert az mindennél fontosabb, aztán jöhet a következő feladat” - fogalmazott a hét első napján Szabó János honlapunknak.
OTP Bank Liga, 30. forduló
2020. június 17., 16:55
PAKSI FC - Kaposvári Rákóczi FC
Paks, PAKSI FC Stadion
2020. június 17., 16:55
PAKSI FC - Kaposvári Rákóczi FC
Paks, PAKSI FC Stadion
Jegyvásárlással kapcsolatos információk IDE kattintva érhetőek el!
OTP Bank Liga, 31. forduló
2020. június 20., 19:00
Puskás Akadémia FC - PAKSI FC
Felcsút, Puskás Akadémia Pancho Aréna
2020. június 20., 19:00
Puskás Akadémia FC - PAKSI FC
Felcsút, Puskás Akadémia Pancho Aréna
Ezen a héten is mindent bele, srácok! Bebizonyítottátok már, szívetek és lelketek a helyén, gyűjtsünk tehát annyi pontot ezen a két találkozón, amennyit csak lehet, lógjunk meg a veszélyes vonaltól! Hajrá, Paks! Gyerünk!

PFC TV
KEZDŐRÚGÁS
BOLT
Aktuális tabella
Hely | Csapat | Mérk. | P | |
---|---|---|---|---|
1 | ![]() | Puskás Akadémia FC | 22 | 44 |
2 | ![]() | Ferencvárosi TC | 22 | 40 |
3 | ![]() | PAKSI FC | 22 | 38 |
4 | ![]() | MTK Budapest | 22 | 36 |
5 | ![]() | DVTK | 22 | 34 |
6 | ![]() | ETO FC Győr | 22 | 29 |
7 | ![]() | Újpest FC | 22 | 29 |
8 | ![]() | Fehérvár FC | 22 | 27 |
9 | ![]() | ZTE FC | 22 | 24 |
10 | ![]() | Nyíregyháza | 22 | 24 |
11 | ![]() | DVSC | 22 | 19 |
12 | ![]() | Kecskeméti TE | 22 | 19 |
Kapcsolat információk
PAKSI FUTBALL CLUB KFT.
7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
media@paksifc.hu
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök