kapharele1.jpg

A Kaposvár ellen készülünk

2020. jún. 16.  -  NB I.
Ugyanolyan éhesnek kell lennünk a sikerre, mint eddig.
Ugyanolyan éhesnek kell lennünk a sikerre, mint eddig.
banner_kvkaphar.jpg
 
Ugyan következő ellenfelünk már biztosan búcsúzott az első osztálytól, sokak dolgát nehezítette meg. Nem gondolhatjuk tehát, hogy könnyed szerda délutáni program elé nézünk a Kaposvár ellen. Jegyvásárlási információk ITT.

„Annyira egyáltalán nem rossz csapat a Kaposvár, hogy ilyen kevés pontja legyen” - kezdte szélvész szélsőnk, Osváth Attila. „Az előző héten pedig pont ki is jött nekik a lépés, most viszont igyekszünk, hogy ne ismételjenek. Nekünk kell majd dominálnunk, a lehetőségeinket maximálisan kihasználni és itthon tartani a három pontot. Az előző meccseken többet védekeztünk, kontráztunk, most remélhetőleg a támadóharmadban töltjük a kilencven perc nagy részét. Könnyebb dolgunk, mint eddig, biztosan nem lesz, ugyanakkor ez egy másfajta összecsapásnak ígérkezik. Ugyanúgy akarnunk kell a győzelmet, valamint semmi más nem fogadható el, mint a sikerért járó egységek” - így tizenegyes számú játékosunk, aki az utóbbi időben remek formát mutat az oldalvonal mellett. „Szeretném nemcsak átmenteni a formám, jobban teljesíteni és megmutatni, hogy még ennél is többre vagyok képes. Érzem, van még bennem plusz, így a jelenlegi teljesítményem alá semmiképpen nem adhatom.” Védőnk végül szurkolóink nagy erejére is felhívta a figyelmet. „Bízunk benne, hogy ismét annyian lesznek a stadionban, amennyien a lehetőségekhez képest csak lehetnek, és szurkolóink ugyanúgy biztatnak majd minket, mint eddig, mert ez nagyon sokat jelent számunkra.” Az biztos!
 
Hajrá, Paks! Gyerünk!

OTP Bank Liga, 30. forduló
2020. június 17., 16:55
PAKSI FC - Kaposvári Rákóczi FC
Paks, PAKSI FC Stadion
 
kapharele2.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2024/2025
Hely   Csapat Mérk. P
1 Puskás Akadémia FC 22 44
2 Ferencvárosi TC 22 40
3 PAKSI FC 22 38
4 MTK Budapest 22 36
5 DVTK 22 34
6 ETO FC Győr 22 29
7 Újpest FC 22 29
8 Fehérvár FC 22 27
9 ZTE FC 22 24
10 Nyíregyháza 22 24
11 DVSC 22 19
12 Kecskeméti TE 22 19
22. forduló erdeményei
  -   2:2
  -   1:2
  -   2:2
  -   0:0
  -   2:1
  -   1:5

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök