
Heti program
2020. jún. 22. - NB I.
A szezon utolsó szerda-szombatja jön.
A szezon utolsó szerda-szombatja jön.

Itt a 2019/20-as évad célegyenese, melyben nagyon jó lenne már szerdán átszakítanunk a szalagot. Persze, ehhez kell a többi pályán számunkra kedvező végeredmény is, de mindennél fontosabb, hogy a hét közepén, itthon legyőzzük a Diósgyőr gárdáját.
„Nagyon bántam, hogy nem tudtam segíteni a csapatot Felcsúton, de már nem azzal a mérkőzéssel kell foglalkoznunk” - így Könyves Norbert a hét első napján. „Minden erőnkkel a DVTK elleni találkozónkra koncentrálunk, hiszen szerdára tökéletes formát kell időzítenünk. Szükség lesz az összes szurkolónkra is, hogy megtöltsék a lelátóinkat, mert az olyan, mintha eggyel többen lennénk a pályán. Nem verhetetlen ellenfélről beszélünk, sőt, látjuk, most hullámvölgyben vannak. Ettől függetlenül nekünk extrát kell nyújtanunk a sikerért, de bízom a csapatban, és bízunk egymásban, képesek vagyunk rá. Úgy kell fociznunk, mint legutóbb a Mezőkövesd ellen, akkor továbbra is a kezünkben marad az NBI-es tagságunk kulcsa” - nyilatkozott végtelen elszántsággal honlapunknak szélvész támadónk, kinek gyorsaságára egészen biztosan szükségünk lesz.

OTP Bank Liga, 32. forduló
2020. június 24., 21:05
PAKSI FC - DVTK
Paks, PAKSI FC Stadion
2020. június 24., 21:05
PAKSI FC - DVTK
Paks, PAKSI FC Stadion
Jegyvásárlással kapcsolatos információk IDE kattintva érhetőek el!
OTP Bank Liga, 33. forduló
2020. június 27., ??:??
DVSC - PAKSI FC
Debrecen, Debreceni Nagyerdei Stadion (Nagyerdei Stadion)
2020. június 27., ??:??
DVSC - PAKSI FC
Debrecen, Debreceni Nagyerdei Stadion (Nagyerdei Stadion)
Igazi kulcsmeccs előtt állunk tehát, ami a szerdai összecsapást illeti, és nagyon fontos lenne a február 8-a óta tartó hazai veretlenségi sorozatunk továbbnyújtása. Mindent bele, srácok! Gyerünk!

PFC TV
KEZDŐRÚGÁS
BOLT
Aktuális tabella
Hely | Csapat | Mérk. | P | |
---|---|---|---|---|
1 | ![]() | Puskás Akadémia FC | 22 | 44 |
2 | ![]() | Ferencvárosi TC | 22 | 40 |
3 | ![]() | PAKSI FC | 22 | 38 |
4 | ![]() | MTK Budapest | 22 | 36 |
5 | ![]() | DVTK | 22 | 34 |
6 | ![]() | ETO FC Győr | 22 | 29 |
7 | ![]() | Újpest FC | 22 | 29 |
8 | ![]() | Fehérvár FC | 22 | 27 |
9 | ![]() | ZTE FC | 22 | 24 |
10 | ![]() | Nyíregyháza | 22 | 24 |
11 | ![]() | DVSC | 22 | 19 |
12 | ![]() | Kecskeméti TE | 22 | 19 |
Kapcsolat információk
PAKSI FUTBALL CLUB KFT.
7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
media@paksifc.hu
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök