
A Diósgyőr ellen készülünk
2020. jún. 23. - NB I.
Mindenképpen kulcsmeccs lesz.
Mindenképpen kulcsmeccs lesz.
Minden kétséget kizáróan győznünk kell, ha meg akarjuk őrizni helyzeti előnyünket a kiesés ellen vívott csatában. Az idei szezon utolsó előtti mérkőzése következik, melyben a DVTK gárdáját fogadjuk.
„Most csak a csapat a fontos, az egységünk” - így a kedd délutáni tréning előtt Windecker József. „Sokkal többet nem szeretnék hozzáfűzni a találkozó fontosságához. Mindenki tisztában van a helyzet súlyosságával. Ez lesz az év legfontosabb meccse, melyen ráadásul csak a győzelem elfogadható számunkra. A kezünkben van a sorsunk, hiába szoros a tabella. Rengeteg olyan ember él és dolgozik Pakson, akiknek mindennél fontosabb ez a klub. Értük is harcolunk, valamint a PAKSI FC megérdemli, hogy továbbra is hosszú ideig az első osztályban maradjon. Hiába nagy a tét, magán az összecsapáson nyugodtnak kell maradnunk, és nem szabad, hogy játékunk kapkodásba torkolljon. Annak ellenére, hogy szombaton botlottunk egyet, jó formában vagyunk. Hitünket a végletekig meg kell tartanunk, hiszen az előző meccseken bizonyítottuk, nagy dolgokra vagyunk képesek” - zárta gondolatait labdabiztos középpályásunk.
Hajrá, Paks! Gyerünk! Jegyinformációk ITT!
OTP Bank Liga, 32. forduló
2020. június 24., 21:05
PAKSI FC - DVTK
Paks, PAKSI FC Stadion
2020. június 24., 21:05
PAKSI FC - DVTK
Paks, PAKSI FC Stadion

PFC TV
KEZDŐRÚGÁS
BOLT
Aktuális tabella
Hely | Csapat | Mérk. | P | |
---|---|---|---|---|
1 | ![]() | Puskás Akadémia FC | 22 | 44 |
2 | ![]() | Ferencvárosi TC | 22 | 40 |
3 | ![]() | PAKSI FC | 22 | 38 |
4 | ![]() | MTK Budapest | 22 | 36 |
5 | ![]() | DVTK | 22 | 34 |
6 | ![]() | ETO FC Győr | 22 | 29 |
7 | ![]() | Újpest FC | 22 | 29 |
8 | ![]() | Fehérvár FC | 22 | 27 |
9 | ![]() | ZTE FC | 22 | 24 |
10 | ![]() | Nyíregyháza | 22 | 24 |
11 | ![]() | DVSC | 22 | 19 |
12 | ![]() | Kecskeméti TE | 22 | 19 |
Kapcsolat információk
PAKSI FUTBALL CLUB KFT.
7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
media@paksifc.hu
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök