vissza2122a.jpg

Visszatértek!

2021. jún. 21.  -  NB I.
Csapatunk teljes erővel megkezdte a felkészülést a 2021/22-es szezonra.
Csapatunk teljes erővel megkezdte a felkészülést a 2021/22-es szezonra.
banner_magy2.jpg
 
A tavalyi szezon május 9-ei záró forulóját még két hét edzésidőszak követte, majd egy bő három és fél hetes „pihenőt” követően játékosainknak előbb orvosi vizsgálatokon kellett részt vennie június 17-én és 18-án, majd 21-én, hétfőn reggel már tréningre készen kellett megjelenniük stadionunk öltözőjében. 

Elkezdtük tehát a felkészülést a július 31-én rajtoló 2021/2022-es magyar NBI-es futballszezonra. Természetesen az előírt 09:30-as időpontra mindenki megérkezett, és nagy elszántsággal várta a kezdést. Ahogy azt nemrég jeleztük, felkészülési menetrendünk első felében még itthon edz gárdánk, majd Szlovéniába utazunk, végül pedig az utolsó napokban ismét idehaza készülünk a Mezőkövesd elleni szezonnyitó bajnokinkra. A hathetes felkészülésben több edzőmérkőzésünk is lesz, melyek közül az idehaza, magyar csapatokkal vívandók már lefixálódtak, a tábori, nemzetközi felkészülési összecsapásaink pedig még szervezés alatt állnak. 

vissza2122b.jpg

Szurkolóink természetesen hivatalos felületeinken a teljes felkészülésről, beleértve az edzőmeccseket is, továbbra is folyamatosan és részletesen informálódhatnak. 

Még több kép az első edzésről hivatalos Facebook-oldalunkon található, IDE kattintva. 

Gyerünk, srácok! Hajrá, Paks!

vissza2122c.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 28 64
2 PAKSI FC 28 50
3 Fehérvár FC 28 49
4 Puskás Akadémia FC 28 43
5 DVSC 28 42
6 MTK Budapest 28 40
7 DVTK 28 37
8 ZTE FC 28 35
9 Kecskeméti TE 28 34
10 Újpest FC 28 34
11 Kisvárda Master Good 28 24
12 Mezőkövesd ZSÓRY FC 28 20
28. forduló erdeményei
  -   1:1
  -   2:3
  -   0:4
  -   1:2
  -   4:1
  -   1:0

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök