Középpályánk egyik fontos láncszeme tavaly október 24-én, még az első Budapest Honvéd elleni összecsapásunkon (0-0) szenvedett keresztszalag-szakadást jobb térdében. Windeckert négy napra rá már meg is műtötték, de az operációt követően egy kemény, minimum hat hónapos rehabilitáció vette kezdetét. Ugyan technikás játékosunk állapotáról folyamatosan beszámoltunk, most, a felkészülés elején az igencsak hiányzó labdarúgónkat arra kértük, foglalja össze, hogyan telt az elmúlt fél éve. 

„Az első három-négy hét volt a legnehezebb” - kezdte Windecker, aki az új szezonkezdetre már ismét százszázalékos állapotban érzi magát. „Minden reggel a térdhajlító géppel és az izomstimulációs géppel dolgoztam egy órát, ezt követte a szintén egyórás gyógytorna, majd a jegelés. Ezután a négyszer hatvan perces szakasz után következett az ebéd és a pihenés, de aztán újra előröl minden. Ezek a hetek tehát napi nyolc-kilenc óra passzív rehabilitációból álltak. Sokszor nagyon idegőrlő volt, de talán ez nem is csoda, ugyanakkor ez volt a legfontosabb része a felépülésnek. Bő egy hónap után kezdhettem el aktívabban dolgozni Radó Krisztinával, de még mindig csak mankóval. Két héttel később, mikor elhagyhattam a mankót, kezdődhettek a némivel keményebb, de még csak statikus feladatok. Jó három hónap kellett, mire a futáshoz értünk, ami már ismét egy magasabb szint volt. Holanek Zoltánnal és Gál Bencével, két kiváló rehabilitációs szakemberrel készítettük elő a hosszabb futásokat és az ugrásokat. Napi kétszer edzettünk, mondhatni, egy teljes alapozást csináltunk végig. Folyamatosan, tudatosan növeltük a tréningek intenzitását, mire eljutottunk oda, hogy akár a tavalyi szezon utolsó egy-két fordulójában ki is próbálhattuk volna a lábam, ám inkább az elővigyázatosság mellett döntöttünk.” 

 

 

Egy ilyen sérülés rehabilitációja hat-kilenc hónapra van kiírva, Windecker József szalagjai pedig immáron nyolc hónapja a helyükön vannak és napról napra erősödnek. „Százszázalékosnak érzem magam” - folytatta középpályásunk, aki aztán a lelki tényezőkre is kitért. „A menyasszonyommal az élen a családom mindig mellettem állt, de a februárban megszülető kislányom is óriási plusz mentális erőt adott számomra. Most már maximálisan az előttünk álló szezonra koncentrálok. Felettébb motivált vagyok, hétfőn reggel már órákkal az első edzés előtt a stadionban voltam. Izgatott vagyok, bizonyítani szeretnék, viszont tudom, kell még egy kis türelem. A nyolc hónapnyi kihagyást nem lehet hat hét alatt semmissé tenni, de mindent megteszek, hogy a csapat már az első fordulótól számíthasson rám. Nagyon megerősített ez a sérülés, és egészen biztos, hogy mindent beleadok majd, hogy ismét a kezdő tizenegy tagja lehessek. Tavaly épp belekóstolhattam Bognár György filozófiájába, amit nagyon élveztem, és úgy vélem, ment is a játék, így nagyon nehéz volt aztán kívülről követni a meccseket, de nagyon örültem a győzelmeknek és a jó bajnoki helyezésnek.” 

 

Már csak hallva és olvasva is egyértelmű, nem volt tehát könnyű hat-hét hónapja Windeckernek, a lényeg viszont, hogy labdabiztos játékosunk ismét csapatunk szerves tagjaként kezdte a felkészülést a következő évadra. 

 

Hajrá, Joci! Hajrá, Paks.