gretval17a1.jpg

Kiss Gréta nagyszerűen érezte magát a legjobbak közt

2021. szept. 02.  -  Női labdarúgás
Tehetségünk mindkét U17-es válogatott felkészülési mérkőzésen pályára léphetett. 
Tehetségünk mindkét U17-es válogatott felkészülési mérkőzésen pályára léphetett. 
 
Ahogy arról két hete hír adtunk, női U17-es nemzeti csapatunk - keretében a még csak mindössze tizenöt esztendős talentumunk, Kiss Grétával - megkezdte felkészülését az októberi Eb-selejtezőjére, mely Norvégiában lesz esedékes. Schumi Dorottya együttese pedig az elmúlt hetekben kétszer is megmérkőzött a szerb ugyancsak U17-es korosztályos válogatottal. 
 
Lányaink sajnos az első mérkőzésen, Topolyán 2-0-s, majd pár nappal később, már Mórahalmon 0-4-es vereséget szenvedtek. Kiss a szomszédos országban rendezett párharcon a hetvenötödik percben, idehaza a nyolcvanegyedik minutumban lépett a pályára, és kapott bizonyítási lehetőséget a két évvel idősebb korosztály legjobbjai közt. 
 
Grétával még a behívó érkeztével beszélgettünk érzéseiről, valamint a két találkozóval kapcsolatos előzetes várakozásairól. Túl a két mérkőzésen és az összetartáson kiváló játékosunkat ismét megszólaltattuk: 

„Remekül éreztem magam az edzéseken, a felkészülési találkozóinkon, a pályán töltött és a pihenő időben is. Nagyszerű volt a csapat hangulata, jól kijöttünk egymással. Ami a meccseket illeti, tudatosabban kellett futballozzak. A társak segítésére összpontosítottam. Nem sokat játszottam, de hihetetlenül örülök, hogy ennyi lehetőséget is kaphattam. Minden mozzanatát élveztem, próbáltam élni az eséllyel, és mindent megtenni, amit csak tudtam. Úgy érzem, a koncentrációm sokat fejlődött. Ellenfelünk fizikálisan és technikailag is toppon volt, nagyszerű játékosokkal. Sajnos egyik találkozónk végeredménye sem úgy alakult, ahogy azt előzetesen terveztük, ennek ellenére hiszem, a jövőben a közös edzésekkel és az összetartásokkal javulni fog a teljesítményünk” - így labdarúgónk a válogatottbéli élményeiről. 
 
Hajrá, Gréta! Hajrá, Paks! Hajrá, magyarok!
 
gretval17b1.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

SHOP

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 MTK Budapest 7 14
2 DVTK 7 13
3 DVSC 6 12
4 PAKSI FC 6 11
5 Puskás Akadémia FC 7 11
6 Újpest FC 7 11
7 Ferencvárosi TC 4 9
8 Kecskeméti TE 6 9
9 Fehérvár FC 6 4
10 Mezőkövesd ZSÓRY FC 6 4
11 Kisvárda Master Good 6 4
12 ZTE FC 6 3
7. forduló erdeményei
  -   ?:?
  -   ?:?
  -   0:2
  -   3:1
  -   0:2
  -   0:2

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök