mtk2122ele1.jpg

Az MTK ellen készülünk

2021. szept. 09.  -  NB I.
„Jó látni, hogy egyre többen kilátogatnak stadionunkba” - Szabó
„Jó látni, hogy egyre többen kilátogatnak stadionunkba” - Szabó
banner_magy2.jpg 
 
A válogatott szünet után visszatér az NBI-es hajsza a bajnoki pontokért. Szombat délután háromnegyed hatkor pedig az MTK-t fogadjuk az OTP Bank Liga hatodik fordulójában. A budapesti kék-fehérek ellen az utóbbi időben nem panaszkodhatunk, az utolsó tíz egymás elleni viaskodásunk alkalmával mindösszesen két vereség és két döntetlen csúszott be, tehát hatszor(!) mi örülhettünk a hármas sípszót követően. 

„A válogatott szünet előtti, Újpest elleni hazai győzelem nagyon kellett” - így Szabó János a csütörtöki tréninget megelőzően. „Sokat mutattunk a csapat erejéből, hiszen végre egy brusztolós meccset tudtunk megnyerni. Régebben ezekből egyszerűen nem tudtunk győztesen kijönni, most ezt írtuk felül, ráadásul a mumusunk ellen. Az MTK ellen az utóbbi időben jól megy a játék, főleg idehaza, de erre - ahogy máskor sem - e hétvégén sem alapozhatunk. Maximális koncentráció kell majd, hogy ismét három egységgel gyarapodjunk. Hiszek a csapatban, megyünk továbbra is előre új játékfilozófiánkkal. Jó látni, hogy egyre többen vannak kint stadionunkban, ez nekünk, játékosoknak nagyon jól esik, és extra motivációval is szolgál” - nyilatkozta csapatkapitányunk, aki további gondolatokat oszt meg az eddigi és a következő fordulókkal kapcsolatosan a hétvégén megjelenő stadionmagazinunkban. 
 
Jegyinformációk a szombati mérkőzésünkre IDE kattintva olvashatóak! 
 
Hajrá, Paks! A magyar csapat!
 
mtk2122ele2.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

Fizz Liga 2025/2026
Hely   Csapat Mérk. P
1 ETO FC Győr 33 69
2 Ferencvárosi TC 33 68
3 PAKSI FC 33 53
4 DVSC 33 53
5 ZTE FC 33 48
6 Puskás Akadémia FC 33 46
7 Újpest FC 33 40
8 Kisvárda Master Good 33 40
9 Nyíregyháza 33 40
10 MTK Budapest 33 38
11 DVTK 33 28
12 Kolorcity Kazincbarcika SC 33 22
33. forduló erdeményei
  -   1:3
  -   2:1
  -   3:0
  -   0:1
  -   2:2
  -   2:2

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök