nikolasz2.jpg

Kovács Nikolasz nálunk folytatja

2022. febr. 12.  -  NB I.
Fiatal tehetséget igazoltunk!
Fiatal tehetséget igazoltunk!
banner_magy2.jpg
 
Örömmel jelentjük, Kovács Nikolasz személyében új játékost igazoltunk! Az U-válogatott labdarúgó a Budapest Honvéd gárdájától érkezett csapatunkhoz, ahol már három ízben bele is kóstolhatott az első osztály ritmusába. A huszonkétéves jobbszélső korábban játszott Ajkán és Balmazújvárosban is, valamint az MTK és a Ferencváros utánpótláscsapataiban nevelkedett. Kovács kétszeres U16-os válogatott, továbbá immáron az U21-es legjobbak közé is kapott már behívót. 
 
„Nagyon jó érzésekkel jöttem Paksra, örülök, hogy ide igazolhattam. Tisztelem és nagyra tartom a klub filozófiáját. Célom, hogy mielőbb megismerkedjek mindenkivel, de ezzel úgy gondolom, itt nem lesz gond, hiszen mindenki magyar. Szeretnék a leghamarabb beilleszkedni a csapatba, edzéseken teljesíteni, valamint, ha a mérkőzések során lehetőséget kapok, élni vele és bizonyítani” - nyilatkozta honlapunknak a papírok aláírását követően újdonsült játékosunk, akinek a most megkötött kontraktusa három évre szól. 
 
Üdvözlünk a magyar csapatban, Nikolasz!
 
nikolasz1.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

Fizz Liga 2025/2026
Hely   Csapat Mérk. P
1 ETO FC Győr 33 69
2 Ferencvárosi TC 33 68
3 PAKSI FC 33 53
4 DVSC 33 53
5 ZTE FC 33 48
6 Puskás Akadémia FC 33 46
7 Újpest FC 33 40
8 Kisvárda Master Good 33 40
9 Nyíregyháza 33 40
10 MTK Budapest 33 38
11 DVTK 33 28
12 Kolorcity Kazincbarcika SC 33 22
33. forduló erdeményei
  -   1:3
  -   2:1
  -   3:0
  -   0:1
  -   2:2
  -   2:2

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök