dvlive23feb2.jpg

Waltner: Vereség és vereség között is van különbség

2023. febr. 11.  -  NB I.
Szinte megnyert meccset buktunk el a véghajrában.
Szinte megnyert meccset buktunk el a véghajrában.
 
„Nagyon nehéz erre mit mondani…, van vissza három perc és vezetsz, végül pedig egy iksz sem jön össze…, ez fájó. Egy ugyanakkor biztos, nem szabad egymásra mutogatni ebben a helyzetben! Most hibázott egy játékos, máskor más. Mindig ki kell segítenünk egymást, össze kell fognunk. A tengelyben eladott labda, helyett fel kellett volna rúgnunk, majd felállni zárt védekezésre, amivel a Debrecen nem tudott mit kezdeni. Vereség és vereség között is van különbség, amikor kikapsz, mindig rossz, de szinte már egy megnyert meccset elbukni két perc alatt, azt nem kívánom senkinek. Ezúttal sem szabad lehajtanunk a fejünket, mindenkinek össze kell szednie magát, a következő találkozót meg kell nyerni, mert könnyen gödörbe kerülhetünk. Minél előbb három pontot kell szereznünk, most közel voltunk hozzá, de Debrecenben sosem egyszerű nyerni. Taktikailag jól alkalmazkodtunk, ám az utolsó egy-két percben kihagyott a fegyelem és a koncentráció, így sajnos ezt a borzasztó érzést kell átélnünk” - fogalmazott vezetőedzőnk, Waltner Róbert az utolsó pillanatokban elvesztett összecsapásunkat követően.
 

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

Fizz Liga 2025/2026
Hely   Csapat Mérk. P
1 ETO FC Győr 20 39
2 Ferencvárosi TC 20 37
3 PAKSI FC 20 36
4 DVSC 20 35
5 Puskás Akadémia FC 20 31
6 Kisvárda Master Good 20 28
7 ZTE FC 20 27
8 MTK Budapest 20 24
9 Újpest FC 20 23
10 DVTK 20 19
11 Nyíregyháza 20 18
12 Kolorcity Kazincbarcika SC 20 14
20. forduló erdeményei
  -   0:1
  -   1:1
  -   0:1
  -   1:3
  -   2:2
  -   0:1

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök