ujphet1.jpg

Robogunk tovább, vasárnap éppen Újpestre

2023. ápr. 10.  -  NB I.
Sikerszériánkat ezúttal Budapesten nyújthatjuk tovább - Heti program

Banner Magy1

A múlt hétvégén a Ferencváros ellen aratott győzelmünkkel már zsinórban hát sikert számlálhatunk, hiszen a listavezető előtt legyőztük a Honvédot, a Vasast, a Fehérvárt, a Zalaegerszeget és a PAFC-ot is. A bő két hónapja tartó menetelésünk eredményeként immáron a dobogós helyekért harcolunk. Negyvenegy pontunkkal a harmadik helyről - mindösszesen csak négy egységre a második pozíciótól - várhatjuk a folytatást. A huszonhetedik kanyarban pedig Újpestre látogatunk.

Hajrá, Paks! A magyar csapat.  

OTP Bank Liga, 27. forduló
2023. április 16., 18:00
Újpest FC - PAKSI FC
Budapest, Szusza Ferenc Stadion

Ujphet2

Tartalékcsapatunk szintén az Újpesttel vív a következő fordulóban, ám a két második számú gárda, NBIII-as mérkőzését Pakson rendezik vasárnap délelőtt. Az U19-hez a Zalaegerszeg látogat a hét utolsó napján. Az U17 és az U16 is idehaza várja soron következő ellenfelét szombaton, előbbi a Puskás Akadémiával, utóbbi az MTK-val meccsel majd. Az U14 a Gyirmótot fogadja a hétvége első napján, az U12-höz szerdán a Kelen érkezik. A lányoknál az U19 Pécsre, az U16 Budapestre utazik szombaton.

Hajrá, Paks!

NBIII. Közép csoport, 31. forduló
2023. április 16., 11:00
PAKSI FC II. - Újpest FC II.
Paks, PAKSI FC Stadion

U19 „C” Csoport, 7. forduló
2023. április 16., 14:00
PAKSI FC - ZTE FC
Paks, PAKSI FC Stadion

U17 „A” Csoport, 10. forduló
2023. április 15., 14:00
PAKSI FC - Puskás Akadémia FC
Paks, PAKSI FC Stadion

U16 „A” Csoport, 8. forduló
2023. április 15., 10:00
PAKSI FC - MTK Budapest
Paks, PAKSI FC Stadion

U14 Alap Csoport (nyugat), 20. forduló
2023. április 15., 12:00
PAKSI FC - Gyirmót SE Győr
Paks, PAKSI FC Stadion

U12 I. osztály, Dél-Nyugat 16. forduló

2023. április 12., 14:00
PAKSI FC - Kelen SC
Paks, PAKSI FC Stadion

Leány U19 Dél-Nyugati csoport, 16. forduló
2023. április 15., 16:00
PVSK - PAKSI SE
Pécs, PVSK Sportkomplexum

Leány U16 HNP Dél-Nyugati csoport, 13. forduló
2023. április 15., 12:00
KISE - PAKSI SE
Budapest, KISE Sporttelep

Ujphet3

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 24 52
2 PAKSI FC 25 50
3 Fehérvár FC 25 42
4 DVSC 25 36
5 Puskás Akadémia FC 25 36
6 DVTK 24 35
7 MTK Budapest 25 35
8 Kecskeméti TE 25 33
9 Újpest FC 25 31
10 ZTE FC 25 29
11 Kisvárda Master Good 25 20
12 Mezőkövesd ZSÓRY FC 25 20
25. forduló erdeményei
  -   5:1
  -   1:1
  -   2:1
  -   2:1
  -   2:2
  -   0:1

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök