pappftc1a.jpg

Papp elmondta, mi kellett a Fradi elleni fordításhoz

2023. ápr. 10.  -  NB I.
Harmadik gólunk szerzője találatáról is mesélt.

Banner Magy2

„Kemény meccs volt, de beleálltunk” - kezdte Papp Kristóf meccsértékelőjét. „Érezhető volt, a Fradi végre újra győzelmet szeretne ünnepelni, sajnos jobban is kezdték a találkozót. A három első játékosukkal meggyűlt a bajunk, viszont a vezető találatuk ránk volt jobb hatással. Lökést adott, hogy hátrányba kerültünk, majd szerkezetet váltottunk, aminek köszönhetően stabilabb lett a középpályánk. Ez a két dolog jelenthette azt a pluszt, amivel végül itthon tarthattuk a három pontot a bajnoki címvédő ellen.”

Papp a hetvenedik percben talált a vendégkapuba, harcos középpályásunk egy jó húsz méterről eleresztett lövés után szerezte meg csapatunk harmadik gólját a mérkőzésen. A labda a felső kapufáról vágódott a gólvonal mögé, melyre már nem tudott válaszolni a listavezető. „Bőle beadása után a kapunk előteréből Esiti tisztázott röviden, amivel engem talált meg. Láttam és éreztem, hogy üresen vagyok, így igazítottam egyet a labdán és ellőttem. Szerencsére is szükségünk volt, mert Baráthon irányt változtatott a labda, ami így teljesen becsapta Dibuszt. Közben egyébként pont olyan szögben álltam, hogy előre láttam, ebből gól lesz” - mesélte a saját szemszögéből a történteket Kristóf, aki a lefújást követően rögtön a feleségéhez sietett a kórházba, hiszen a mérkőzés előtt, pénteken kislányuk született.

Az FTC legyőzésével zsinórban hatszor szereztünk három pontot, és így jelenleg az OTP Bank Liga harmadik legjobb csapata vagyunk. „Ha már felküzdöttük magunkat eddig, nyilván szeretnénk a végén is a dobogón állni, ugyanakkor továbbra is csak a következő feladatra összpontosítunk. Meccsről meccsre megyünk előre, és még sok forduló van vissza, a mezőny pedig rettentő sűrű. Két-három csapattal versengünk a dobogós helyekért, nagy dolog lenne záráskor érmet szerezni” - zárta gondolatait az eddig nyolc szezon alatt száznyolcvankilenc NBI-es meccsig jutó játékosunk, melyek mindegyikét paksi zöld-fehérben abszolválta.

Jó egészséget és minden jót kívánunk a családnak, Krisa!  

Pappftc2

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 32 71
2 PAKSI FC 32 55
3 Fehérvár FC 31 53
4 Puskás Akadémia FC 32 52
5 DVSC 31 45
6 DVTK 32 44
7 ZTE FC 32 43
8 MTK Budapest 32 43
9 Kecskeméti TE 32 42
10 Újpest FC 32 37
11 Kisvárda Master Good 32 31
12 Mezőkövesd ZSÓRY FC 32 20
32. forduló erdeményei
  -   4:3
  -   ?:?
  -   1:1
  -   1:3
  -   2:0
  -   0:3

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök