Mindenki fejlődőtt - így látták az edzők az UP-szezont
U19 - Nagy István: Egy évvel ezelőtt, amikor megkaptam az U19-es csapatot, egy általam és a klub által meghatározott játékfilozófia mentén kezdtünk el dolgozni. Ez a tudatos labdabirtokláson, és az ellenfél labdabirtoklásának azonnali megakadályozásán, letámadásán alapul. Úgy gondolom, csapatunk nagyon sokat lépett előre, mind a labdával történő, mind a labda nélküli játékban. Sajnos sok nehézségen is keresztül kellett mennünk a keret állandó változása miatt, és mivel nem volt állandóság, így ez a teljesítményünkön is meglátszott. Viszont, ahogy a keretünk megerősödött az utolsó hónapra - az U17-es bajnokság előbbi befejezésével -, többet tudtunk együtt dolgozni, ami kiváló mérkőzéseket eredményezett, és már a játékunkon, ezáltal az eredményeinken is meglátszott. Köszönöm az egész éves munkát a játékosoknak, a stábunknak és mindenkinek, aki a csapatunknak bármilyen formában segített.
U17 - Haraszti Zoltán: Önmagában már az óriási eredmény volt, hogy ősszel a legjobb nyolc csapat között végeztünk a kiemelt bajnokságban. Tavaszi célként minden játékosunk egyéni fejlődését és a csapat előrelépését tűztük ki, továbbá szerettünk volna minél több labdarúgónknak játéklehetőséget biztosítani. Intenzív időszakot hagytunk magunk mögött, amihez nagyszerűen alkalmazkodtak a játékosaink. Volt, hogy többeknek három fronton kellett teljesíteni, az U17-es gárdánk mellett az U19-es és az NBIII-as gárdánkban is. Hatodik helyen zártunk, amivel elégedettek vagyunk. Ezúton is köszönöm a kollégák munkáját, és büszke vagyok a játékosaimra, akiktől a jövőben is kemény munkát várok el.
U16 - Wiesner József: A téli felkészülés alatt folytattuk azt a munkát a gyerekekkel, amit már az előző év júliusától elkezdtünk. A legfőbb célunk az volt, hogy a gyerekek önmagukhoz képest fejlődjenek, és a játék minden fázisában előre tudjanak lépni az előző idényhez képest. A stabil védekezés mellett elsősorban a játék felépítésében és a befejezések hatékonyságában szerettünk volna továbbfejlődni. Az őszi szezonban sikerült az ország legjobb nyolc csapata közé kerülnünk. A tavaszi szezonban tizennégy mérkőzést játszottunk a kiemelt akadémiák csapatai ellen. A gyerekek az egész idény alatt nagyon kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtottak. Több bravúros győzelmet is arattak, de ezek közül is kiemelkedett a dobógon végzett Kisvárda elleni idegenbeli 3-1-es, és a Puskás Akadémia elleni hazai 4-1-es győzelmünk. Úgy gondolom, hogy a védekezésünk egész évben stabil volt, a bajnokságban a mi csapatunk kapta a harmadik legkevesebb gólt. Tavasszal az átmenetekben, a játék felépítésében sokat léptünk előre, és nagyon hatékonyak voltunk az ellenfeleink védőzónájában. A bajnokságban csapatunk szerezte a második legtöbb gólt, ami hatalmas előrelépés az előző évekhez képest. Galambos János a bajnokság gólkirálya lett, és Májik Gergő is a dobogón végzett. A csapaton belül több poszton is sok kiváló teljesítmény volt, ami biztató a jövőre nézve. Örömteli még, hogy a csapatból Éger Zsombor, Galambos János és Soós Flórián is bemutatkozott a korosztályos válogatottban. Kiemelném, hogy a gyerekek egész szezonban nagyszerű mentalitással edzettek, ami alapja volt a további fejlődésüknek. Végezetül szeretném megköszönni a kollégák munkáját, hiszen egész szezonban sokat segítettek, hogy a gyerekek fejlődése töretlen legyen.
U15 - Köllő Roland: Nagyon viszontagságos féléven van túl a csapat. Ősszel stabil volt a védekezésünk, és ez pozitívan hatott a támadójátékunkra, a játékosok magabiztosak voltak, nehéz volt minket megverni. Tavasszal azonban ennek a szöges ellentétét produkáltuk, egy rosszul sikerült felkészülés után gyakorlatilag elvesztettünk mindent, amit az előző félévben felépítettünk: stabilitást, magabiztosságot, önbizalmat és eredményességet. Sok volt a sérülés, a betegség és az iskolai felvételik miatt nem tudtunk olyan létszámban készülni, mint ahogy kellett volna. Hiányoztak a nagy területű edzésjátékok és gyakorlások, amik a kis létszám miatt nem tudtunk megoldani. Az ősz végén közel voltunk a dobogóhoz, a tavaszi gyenge teljesítmény miatt azonban csak a nyolcadik helyen végeztünk, ennél viszont sokkal többre képes a csapat. Sokszor nem voltam megelégedve a hozzáállással sem, túl könnyen adtuk meg magunkat a Nyíregyháza, a Fehérvár és a Zalaegerszeg ellen. Öt mérkőzésen is egy góllal kaptunk ki, ezeken kellett volna az a mentális plusz, amit nem kaptam vissza. Hiányzott a csapatból egy-két vezéregyéniség, aki ezekben a szituációkban átlendíti a többieket a holtponton. Bízom benne, hogy a jövőben ebben is lesz előrelépés. Voltak olyan mérkőzések, ahol egy-egy félidőt tudtunk nagyon jó színvonalon teljesíteni, itt az eredményesség és a minőségi befejezések hiányoztak. Jó példa erre a Szeged, a Kecskemét és a Békéscsaba elleni találkozó, mindhárom mérkőzésen vezettünk, valamint nagy lehetőségeink voltak tovább növelni az előnyünket, de nem tudtunk élni a nagyobbnál nagyobb helyzetekkel sem. Remélem, hogy a sérültek felépülése után ismét versenyképes lesz a csapat. Örülök, hogy véget ért a szezon, szükség van egy kis pihenésre, amikor mindenki át tudja értékelni a mögöttünk hagyott időszakot.
U14 - Osztermájer Gábor: Kiváló tavaszt produkált a csapat, tíz győzelemmel harminc pontot gyűjtöttünk, ami tíz ponttal több, mint az ősszel elért eredmény. Nagyarányú sikereket is arattunk, és több kiemelkedő eredményt értünk el. A Fehérvárnak, a PMFC-nek a Kaposvárnak öt, a Gyirmótnak nyolc, a Veszprémnek kilenc, a Mosonmagyaróvárnak és a Budafoknak hét találatot sikerült bevinnünk. A száz feletti rúgott gólt rajtunk kívül még két csapat teljesítette. A csoport gólkirályát is mi adtuk Marosi Máté személyében, aki harminchét találatig jutott. A csapat egyénileg és csapatszinten is sokat lépett előre, a védekezésből támadásba való átmenetet magas szinten játszotta. Az ötödik hellyel bejutottunk az következő szezon U15-ös első osztály alap csoportjába, ami bravúrosnak mondható.
U12 - Mácsik Attila: Csoportunkban heten voltunk, és mindenkivel négyszer játszottunk. Az őszi szezon az ismerkedésről szólt, először a játékosokkal, aztán az ellenfelekkel és a bajnoksággal. A tavaszi idény célja a próbálkozásról szólt. A 4-3-1-es játékrendszer mellet többször átváltottunk a 3-2-3-as felállási formára, ezekre nagyon jól reagált a társaság, és volt olyan is, mikor az egyik sor ilyen, a másik sor olyan felállási formában játszott egy mérkőzés folyamán. Néhány játékosnak sikerült többször is kipróbálnia magát az U13-as csapatunkban, ekkor több játékost új posztokon próbáltunk ki. Talán így alakult ki Mráz Marcell harmincegy gólja, amivel a bajnokság gólkirálya lett. A bajnokságban kilencvennégy-harminchármas gólarányt értünk el, huszonnégy mérkőzésből tizennyolc győzelmünk, egy döntetlenünk és öt vereségünk volt. A szezont jónak értékelem, sok jó teljesítményt és töretlen fejlődést láttam.
U10 - Váli Roland: Két felkészülési tornával kezdtük a második félszezont. A félév alatt nyolc Bozsik-tornán vettünk részt. Ebből négy az MLSZ szervezésében került megrendezésre, ezeken Székesfehérvár, Kaposvár és Pécs csapataival játszottunk. A többi tornán meghívásos alapon vettünk részt Tatabányán, a Puskás Akadémia által rendezett tornán, valamint Budafokon. Hétről hétre színvonalas eseményeken minőségi csapatok voltak az ellenfeleink, ami nagyban elősegítette a gyerekek fejlődését. A szezon végére sokat léptünk előre csapatjáték szintjén, ami azonban ebben a korosztályban még sokkal fontosabb, hogy a gyerekek egyénileg is sokat tudtak fejlődni a játék minden elemében. Ez annak is köszönhető, hogy a játékosok hozzáállása kiváló volt mind az edzésekhez, mind a mérkőzésekhez, nagyon jól lehetett velük együtt dolgozni, ez kiemelendő. Összességében csapatunk nagyszerű mentalitású, fegyelmezett együttes, amit tehetséges gyerekek alkotnak. Véleményem szerint a gyerekek fejlesztésében kitűzött céljainkat sikerült megvalósítani.
U8-U9 - Wolf Attila: A kiemelt, illetve a körzeti Bozsik-tornákon szerepeltünk. A kezdeti megilletődöttség, technikai, taktikai hiányosságok az utolsó tornákon már szépen javultak, azonban fizikai képességekben lemaradásunk van a kiemelt ellenfeleinkhez képest. A meghívásos Bozsik-tornákon viszont már dominálni tudtunk. A klub által meghatározott korosztályos technikai és taktikai tudásban, alap játékhelyzetek megoldásában előreléptünk. A labdabiztonság, labdabirtoklás mind egyéni, mind csapatszinten további gyakorlást igényel a jövőben, ami meghozza a játékosok számára a megfelelő önbizalmat, rutint. A tehetségesebb játékosok alkalmanként az U10-es edzéseket látogatták, illetve mérkőzésen is szerepeltek.
U6-U7 - Fritz Fanni: Az U7-ben tizenhét-húsz játékossal dolgoztunk. A május eleji toborzónk/nyílt napunk kiválóan sikerült, közel húsz gyerek vett részt rajta, akik közül már többen edzéseinket is látogatták. Lassan gyarapszunk, de türelmesek vagyunk. Reméljük, hogy az iskolai és óvodai látogatásaink eredményeképpen minél több gyermek csatlakozik hozzánk. A tavasz folyamán részt vettünk a Bozsik-programokban is, és kijelenthető, ősz óta sokat fejlődtek a gyerekek, mindenkire büszkék vagyunk. Úgy vélem, jó irányba haladunk, a gyerekek fejlődése szemmel látható mind a mozgáskoordinációban, mind technikailag. A mozgás szeretete, a labda és a labdarúgás iránti érdeklődés minden kisgyermeknél megfigyelhető. Erős barátságok alakultak ki a csapaton belül, ezáltal az edzések is mindig jó hangulatban telnek.
PFC TV
KEZDŐRÚGÁS
BOLT
Aktuális tabella
Hely | Csapat | Mérk. | P | |
---|---|---|---|---|
1 | Ferencvárosi TC | 7 | 18 | |
2 | Puskás Akadémia FC | 8 | 18 | |
3 | PAKSI FC | 8 | 16 | |
4 | MTK Budapest | 8 | 15 | |
5 | DVTK | 9 | 15 | |
6 | Újpest FC | 9 | 14 | |
7 | Nyíregyháza | 9 | 10 | |
8 | Fehérvár FC | 9 | 9 | |
9 | ETO FC Győr | 8 | 8 | |
10 | DVSC | 8 | 7 | |
11 | ZTE FC | 8 | 7 | |
12 | Kecskeméti TE | 9 | 5 |