lenzskereszt2a.jpg

Lenzsér százszázalékosan kezdheti a felkészülést

2023. jún. 07.  -  NB I.
Belső védőnk a szezon vége előtt már a csapattal edzett.

Banner Magy1

Lenzsér Bencét a nemrég zárult szezon kilencedik fordulóját követően vesztettük el hosszabb időre. Stabil belső védőnk egy edzésen esett rosszul és lett belőle komoly sérülése, jobb térdszalagja elszakadt. Hátvédünket százhetvennyolc NBI-es mérkőzés után érte először ekkora kihagyás karrierje során, amivel a következő évadra végre leszámolhat.

„Az elmúlt hónap igazán jól alakult, a szezon végén fokozatosan csatlakoztam a csapathoz, először még külön, majd kontaktmentesen, az utolsó héten pedig szinte már mindent a társakkal együtt csináltam. Jól alakult a rehabilitáció, izomerőben, úgy érzem, megvagyok, de most sokat kell lazítanom és nyújtanom. Még egy kicsit feszesek a térdem körüli izmok, ami miatt nehezebben tudom hajlítani, de a következő három hétben ez is kijavítható. A nyári szünetet tehát végig kell melózzam, hogy aztán a felkészülés kezdetére százszázalékos legyek” - fogalmazott honlapunknak Lenzsér.

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2026/2027
Hely   Csapat Mérk. P
1 Újpest FC 3 6
2 Puskás Akadémia FC 3 6
3 Vasas 3 5
4 ETO FC Győr 2 4
5 MTK Budapest 3 4
6 Kisvárda Master Good 3 4
7 PAKSI FC 3 4
8 DVSC 3 3
9 Nyíregyháza 3 3
10 ZTE FC 3 3
11 Kispest-Honvéd 3 3
12 Ferencvárosi TC 2 1
3. forduló erdeményei
  -   12.31 10:00
  -  
Honvéd
2:2
  -   1:0
  -   5:0
  -   2:4
  -   2:3

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök