hegeerk23baa.jpg

Új játékosunk: Hegedűs János

2023. jún. 19.  -  Klub
U-válogatott védő érkezett.

Banner Magy1

Örömmel jelentjük, klubunk a mai nappal szerződtette Hegedűs Jánost. A huszonhat éves védő az elmúlt fél évet a Vasasnál töltötte, ahol öt bajnokin és három kupamérkőzésen kapott szerepet.

Hegedűs angyalföldi kitérője előtt Diósgyőrben két és fél évet, a Puskás Akadémiánál három és fél évet futballozott, de korábban a Haladásban és Budaörsön is játszott. Az U18-as korosztályos válogatottban egyszer, míg az U21-esben ötször bizonyíthatott.

„Rögtön azzal kezdeném, hogy hatalmas megtiszteltetés volt a klub megkeresése. A Paks hosszú évek óta folyamatosan, a kezdetektől csak magyar játékosokkal, stabilan az első osztályban szerepel, ami nagyon pozitív. Több játékossal is beszéltem, legfőképpen Bertus Lalival, és mindenki kizárólag jó véleménnyel volt a paksi légkörről. Bízom a sikeres következő szezonban, amiért én is minden tőlem telhetőt megteszek majd. Szeretem, ha van rajtam teher, Bognár György vezetőedzőnk fociról alkotott filozófiájával pedig teljes mértékben azonosulni tudok” - fogalmazott a hároméves kontraktus aláírását követően újdonsült játékosunk honlapunknak.

Üdvözlünk, és sok sikert kívánunk a magyar csapatban, Hege!

Hegeerk23a

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2026/2027
Hely   Csapat Mérk. P
1 Puskás Akadémia FC 9 18
2 ETO FC Győr 10 18
3 Vasas 10 15
4 Újpest FC 9 15
5 PAKSI FC 10 14
6 Ferencvárosi TC 8 13
7 MTK Budapest 10 12
8 Kisvárda Master Good 9 10
9 Kispest-Honvéd 9 10
10 DVSC 9 10
11 ZTE FC 9 9
12 Nyíregyháza 10 8
10. forduló erdeményei
  -   10.25 13:15
  -   10.18 15:30
  -   10.18 18:00
  -   1:2
  -  
Honvéd
0:1
  -   10.17 19:30
  -   1:0

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök