negydeb1.jpg

Négyen is debütáltak az MTK ellen

2023. aug. 03.  -  NB I.
Mezei, Kovács, Hegedűs és Szappanos is először játszott paksi mezben a szezonnyitón.

Banner Magy1

A 2023/2024-es szezon első bajnoki mérkőzésén négy új játékosunk is lehetőséget kapott Bognár György vezetőedzőnktől. Az 1-1-es döntetlent hozó nyitányon - a harmadjára visszatérő Könyves Norbert mellett - Mezei Szabolcsot, Kovács Krisztiánt, Hegedűs Jánost és Szappanos Pétert láthattuk először paksi zöld-fehérben. Nyáron érkező labdarúgóinkat a beilleszkedésről, a felkészülésről és az első meccs élményéről kérdeztük.

Úgy gondolom, nagyon befogadó közegbe érkeztem, a kezdetektől fogva mindenki barátságos volt” - kezdte a beszélgetést Mezei. „Örültem, hogy már az első meccsen lehetőséget kaptam a bemutatkozásra. Az eredmény szempontjából azonban hiányérzetem van, hiszen megvoltak az esélyeink, hogy megnyerjük a mérkőzést. Egyénileg sokkal többet várok magamtól a későbbiekben. Fizikális szempontból mindenképpen jó erőben van a csapat, ezt minőséggel kell még párosítanunk, hogy jó esélyeink legyenek az idei szezonban.”

Sajnálom, hogy a három pont helyett csak egyet tudtunk elhozni az MTK otthonából. Természetesen a győzelemért mentünk, voltak jó lehetőségeink, de összességében talán reálisnak mondható a döntetlen” - folytatta Kovács. „Büszke vagyok, hogy az első NB I-es meccsemet a Paks színeiben játszhattam. A későbbiekben szeretnék minél több időt a pályán tölteni, és hozzájárulni a csapat sikereihez. Néhány játékost ismertem már régebbről, így a beilleszkedés is könnyen ment. Jól érzem magam Pakson” - mesélte a 23 éves védő.

Negydeb3

„Már nagyon régóta vártam erre a pillanatra, örömmel töltött el, hogy hosszú idő után újra kezdőként játszhattam az első osztályban. Számomra egy meccs felér egy ünnepnappal. Az MTK elleni találkozónk még egy idény eleji formát hozott, de nem szomorkodunk az egy pont miatt” - vélekedett Hegedűs, aki az edzőtábor sikereit, illetve a páratlan csapatösszhangot is kiemelte. „Az előző csapatomnál kicsit nehezebben éltem meg a beilleszkedést, itt azonban - persze a régebbi kapcsolatoknak is köszönhetően - nem volt számomra idegen a közeg. A klub dolgozói és az új társaim is barátsággal fogadtak.”

„Úgy érzem, stabil volt a csapat védekezése, ami látszott is, hiszen kevés lehetősége volt az MTK-nak. Összességében reálisnak vélem az 1-1-es eredményt, illetve bizakodásra ad okot, hogy idegenben nem kaptunk ki a szezonnyitón” - véleményezte az első fordulót Szappanos. A csapat nagy részét már ismertem, többször küzdöttünk egymás ellen az NB I-ben, emellett az edzőtáborban is volt lehetőségünk a személyes kapcsolatokat megerősíteni. Szerencsére a fizikai állapotom rendben van, nem volt hosszú nyári szünetem, így nem estem ki az edzésből. A jövőbeli elvárásaim közé tartozik, hogy olyan stabil teljesítményt nyújtsak, ami a csapat hasznára szolgál” - zárta a megszólalók sorát újdonsült kapusunk.

Hajrá, Paks! A magyar csapat.

Negydeb2

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2024/2025
Hely   Csapat Mérk. P
1 Puskás Akadémia FC 17 35
2 Ferencvárosi TC 16 34
3 DVTK 17 30
4 MTK Budapest 17 29
5 PAKSI FC 17 27
6 Újpest FC 17 27
7 Fehérvár FC 17 21
8 Nyíregyháza 17 18
9 ETO FC Győr 17 18
10 ZTE FC 16 16
11 DVSC 17 13
12 Kecskeméti TE 17 11
17. forduló erdeményei
  -   1:1
  -   0:1
  -   3:1
  -   3:2
  -   2:1
  -   3:4

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök