hs50.jpg

Horváth Sándor 50

2023. szept. 18.  -  Klub
Egykori belső védőnket kerek születésnapja alkalmából köszöntöttük.

Banner Magy1

Horváth Sándor labdarúgó karrierje Érdről indult, majd később Sopronból igazolt a PMFC-hez, akikkel NBII-es bajnokságot nyerve jutott fel az első osztályba, és játszotta majdnem végig a 2003/2004-es szezont. 2006-os paksi érkezése előtt még Kecskeméten és Éreden is megfordult. Horváth zöld-fehér szerelésünkben ott volt tehát az első NBI-es, váci találkozónkon (0-2), sőt, véigig is játszotta az összecsapást. 2010-ig klubunk egyik meghatározó játékosa lett. Belső védőnket emlékplakettel köszöntöttük születésnapja alkalmából.

„Majdnem megkönnyeztem a köszöntést, nagyon jól esett, hogy gondolt rám a klub. A paksi futballévekre egyfajta ajándékként tekintek, hiszen harminchárom évesen kerültem oda, ráadásul a megye II-ből. Imádtam edzésekre járni, kiváló volt a hangulat az egyesületnél, és pontosan tudom, hogy ez még ma is így van, hiszen sok örök barátság kötődött olyan társakkal, akik még mindig a paksi labdarúgásért dolgoznak. Paks a nyugalom szigete, példaértékű munka zajlik, aminek köszönhetően zsinórban már tizenhét éve NBI-es a csapat. A mai napig nézem a bajnokikat, sokszor személyesen is lemegyek, legutóbb az Fehérvár elleni győzelmet is testközelből élhettem át” - fogalmazott Horváth Sándor, aki a profi karrier után sem szakadt el a futballtól, a diósdi utánpótlást trenírozza.

Boldog születésnapot, Sándor!

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 29 65
2 Fehérvár FC 29 50
3 PAKSI FC 29 50
4 Puskás Akadémia FC 29 46
5 MTK Budapest 29 43
6 DVSC 29 42
7 DVTK 29 40
8 Kecskeméti TE 29 37
9 ZTE FC 29 36
10 Újpest FC 29 34
11 Kisvárda Master Good 29 25
12 Mezőkövesd ZSÓRY FC 29 20
29. forduló erdeményei
  -   2:1
  -   1:1
  -   1:2
  -   5:0
  -   0:0
  -   5:3

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök