Mindhárom pontot otthon tartotta a Vasas az NBII-ben
Női NBII. Nyugati csoport, 11. forduló: Vasas Kubala Akadémia - PAKSI SE 7 - 0 (3 - 0)
Kezdők: Kerekes, Marosi, Debreceni, Szűcs, Tancsa, Boda, Kiss, Bogdán, Subi Anett, Sajabó, Lusinszki
Cserék: Figura, Horváth, Subi Anita, Győrfi, Feczer
„Egy jó Vasas ellen játszottunk, akik a tabella élmezőnyében helyezkednek el, láttuk is, miért. Fizikálisan sokkal erősebbek voltak, illetve több extragyors játékossal is rendelkeztek, akikkel nem tudtunk mit kezdeni, pláne, hogy a védelmünkből két meghatározó labdarúgónk is hiányzott. Sok támadást vezettek a széleken, sok beadással, mi pedig jelenleg a magas labdáknál rendre hátrányban vagyunk, így nem meglepő, a találatok túlnyomó részét így kaptuk. Mezőnyben nem játszottunk rosszul, próbáltunk támadni, kapufáig is eljutottunk, nem volt annyira egyértelmű mérkőzés, mint amit az eredmény mutat. A jövőben mindenképpen foglalkoznunk kell a kapu előtti keveredésekkel, bizonytalanságokkal. Hat felnőtt játékosunk mellett U19-esekkel álltunk fel, és két U16-os tehetséges lányunk is bemutatkozhatott, akik kiváló teljesítményt nyújtottak” - fogalmazott Horváth György vezetőedzőnk.
A játéknap összes eredménye és a tabella IDE kattintva érhető el.
Leány U16 Dél-Nyugati csoport, 11. forduló: Football Club Nagykanizsa - PAKSI SE 0 - 3 (0 - 0)
Leány U14 Dél-Nyugati csoport, 11. forduló: Football Club Nagykanizsa - PAKSI SE 0 - 3 (0 - 0)
U16-os és U14-es csapatunk Nagykanizsa elleni mérkőzése elmaradt, miután ellenfelünk lemondta az összecsapást, így mindkét esetben 3-0-val a mi oldalunkra lett jóváírva a találkozó.
PFC TV
KEZDŐRÚGÁS
BOLT
Aktuális tabella
Hely | Csapat | Mérk. | P | |
---|---|---|---|---|
1 | Ferencvárosi TC | 32 | 71 | |
2 | PAKSI FC | 33 | 58 | |
3 | Puskás Akadémia FC | 33 | 55 | |
4 | Fehérvár FC | 33 | 54 | |
5 | DVSC | 33 | 48 | |
6 | DVTK | 33 | 45 | |
7 | MTK Budapest | 33 | 44 | |
8 | ZTE FC | 32 | 43 | |
9 | Kecskeméti TE | 32 | 42 | |
10 | Újpest FC | 32 | 37 | |
11 | Kisvárda Master Good | 33 | 31 | |
12 | Mezőkövesd ZSÓRY FC | 33 | 21 |