up23nov28b.jpg

Három csapatunk örülhetett

2023. nov. 28.  -  Utánpótlás
Az U14, az U13 és az U12 könyvelhetett el újabb sikert.

Banner Pse

U17: Kiemelt, 1. forduló: Puskás Akadémia FC - PAKSI FC 4 - 0 (1 - 0)

Kezdők: Ulbert, Májik, Jáksó, Éger, Marcsa, Balogh, Wiesner, Perczel, Verbulecz, Dörömböző, Orbán-Zaják

Cserék: Wiesner, Takács, Soós, Turi, Tanos, Tillman

„Az első félidőben jól játszottunk, a védekezésünk fegyelmezett és stabil volt, valamint a gólszerzésre is volt több lehetőségünk. Sajnos a félidő utolsó perceiben gólt kaptunk. A második félidőt is jól kezdtük, ziccerünk volt, de sajnos rossz döntést hoztunk a kapussal szemben. A mérkőzés utolsó szakaszában nagy labdabirtoklási fölényben játszott a hazai csapat, nagy nyomás alatt voltunk, és végül ez gólokban is megmutatkozott. A csapat becsülettel küzdött, de nehézségeink miatt a mérkőzés végére teljesen "elfogytunk". A vereség ellenére voltak jó egyéni teljesítmények, külön kiemelném a három U16-os játékosunk teljesítményét” - fogalmazott Wiesner József edzőnk.

A játéknap összes eredménye és a tabella IDE kattintva érhető el.

U15: Alap, 11. forduló: PAKSI FC - UTE 2 - 3 (1 - 2)

Kezdők: Rostás, Klem, Osztermájer, Pumerschein, Péter, Köllő, Steiner, Kovács, Nemes, Csende, Marosi

Cserék: Szabó, Szoó, Stier, Száraz, Kovács, Kákai

Góljainkat Marosi 39’, Nemes 57’ szerezte.

„Az első félidőt az Újpest irányította, és kétgólos előnyre tett szert. Félóra után, a félidő végén sikerült szépítenünk. Nem találtuk a játék ritmusát, folyamatosan úton voltunk, a megszerzett labdákkal nem tudtunk jól kijönni. A második játékrészben rendeztük a sorokat, és a játék áttevődött az Újpest térfelére. Lehetőségeket alakítottunk ki, és egyenlíteni is sikerült. Már-már úgy tűnt, hogy a győzelemért játszunk az utolsó húsz percben, de egy kontratámadás végén szerencsétlen gólt kaptunk. Ezt követően nem tudtunk felállni és elfogyott az átütőerő belőlünk. Összességében egy félidőnyi előnyt ebben a bajnokságban senkinek nem szabad adni, főleg egy Újpestnek nem” - értékelt vezetőedzőnk, Osztermájer Gábor.

A játéknap összes eredménye és a tabella IDE kattintva érhető el.

Up23nov28a

U14: Alap Nyugat, 13. forduló: PAKSI FC - Király SE 5 - 0 (2 - 0)

Kezdők: Viló, Földi, Csötönyi, Fodor, Görgics, Mayer, Hamvas, Rakó, Nagy, Markóci, Démuth

Cserék: Demeter, Mráz, Sallai, Bóvári, Weisz, Tóth

Góljainkat Markóci 8’, 38’, 79’, Démuth 71’, Fodor 77’ szerezte.

„Ezúttal minden tekintetben az ellenfelünk fölé sikerült nőnünk. A fiúk átérezték a mérkőzés súlyát, és azt, hogy hazai pályán nyernünk kell. Az öt rúgott gól, valamint, hogy egyet sem kaptunk, kiváló teljesítmény. Ezen az úton kell továbbmennünk, de ehhez az edzéseken sokat kell dolgoznunk. Gratulálok a srácoknak a győzelemhez” - fogalmazott Báló Tamás edzőnk.

A játéknap összes eredménye és a tabella IDE kattintva érhető el.

Up23nov28c

U13: Dél-Nyugat, 13. forduló: Budaörs - PAKSI FC 1 - 4 (0 - 0)

Kezdők: Sági, Fekete, Németh, Herman, Szabó Zs., Szabó B., György, Kozma, Kovács

Cserék: Fazekas, Kutasi, Nemere, Fábián, Badó

Góljainkat Kovács 30’, 36’, Nemere 49’, Herman 59’ szerezte.

„Utolsó bajnoki mérkőzésünket a Budaörs otthonában játszottunk. A bal oldalunk ellenállhatatlan volt. A három bal oldali játékosunk négy gólt szerzett, és eldöntötték a találkozót. Stabilan és szervezetten játszottunk, így megérdemelten nyertünk. Gratulálok a csapatnak a féléves teljesítményhez” - így Mácsik Attila edzőnk.

A játéknap összes eredménye IDE kattintva érhető el.

U12: Dél-Nyugat, 13. forduló: Budaörs - PAKSI FC 1 - 3 (0 - 0)

Kezdők: Varnyú, Szabó, Görbe, Vesza, Rafael, Böde, Kern, Bognár, Orova

Cserék: 
Kiss, Erős, Kerekes, Gorjánácz, Steigervald
 
Góljainkat Orova 15’, 25’, Kiss 40’ szerezte.

„Ezúttal nem sikerült jól kezdeni a mérkőzést. Az első húsz percben nem volt meg a koncentráció, sok bizonytalan megoldás volt mind védekezésben, mind támadásban, sok volt a labdavesztés. Emiatt hátrányba is kerültünk, ugyanakkor viszonylag gyorsan fordítani is tudtunk. Ettől kezdve megváltozott a mérkőzés képe, át tudtuk venni a mérkőzés irányítását, nyomást tudtunk helyezni az ellenfélre. Jöttek a jó megoldások, és a jobb játék, sok helyzetet tudtunk kidolgozni, amiből többet ki kellet volna használni. A mérkőzés összképét nézve egy jó teljesítménnyel tudtuk zárni ezt a félszezont” - fogalmazott Váli Roland.

A játéknap összes eredménye IDE kattintva érhető el.

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 31 71
2 PAKSI FC 31 54
3 Fehérvár FC 31 53
4 Puskás Akadémia FC 31 49
5 DVSC 31 45
6 MTK Budapest 31 43
7 ZTE FC 31 42
8 DVTK 31 41
9 Kecskeméti TE 31 39
10 Újpest FC 31 37
11 Kisvárda Master Good 31 28
12 Mezőkövesd ZSÓRY FC 31 20
31. forduló erdeményei
  -   0:0
  -   5:1
  -   1:2
  -   4:2
  -   7:0
  -   4:0

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök