behariujp23dec.jpg

Negyvennegyedszer az Újpest ellen.

2023. dec. 01.  -  NB I.
Hetedik győzelmünket szerezhetjük a lilák otthonában.

Banner Magy1

Vasárnap a Szusza Ferenc Stadionban játsszuk az OTP Bank Liga tizenötödik fordulóját. Az Újpest elleni mutatónk is a számunkra kedvező képet mutatja. Idáig összesen tizenötször győztük le a lilákat, ugyanennyiszer megosztoztunk a pontokon, és tizenháromszor nekünk kellett gratulálni a mérkőzés végén. A gólarány 68:61 ide, ami hármas meccsenkénti gólátlagot mutat.

Hahn János előzetes várakozása ITT.

Jegyinformációk ITT.

A szezon első egymás elleni összecsapásakor három góllal tartottuk itthon, Pakson mind a három pontot. Ljujic Matija huszonnegyedik percben szerzett öngóljára egy perccel később Szabó Bálint rúgta rá a következőt, megnyugtató előnyt kiharcolva ezzel. Tíz perccel a vége előtt Bőle Lukács állította be a 3-0-s végeredményt. 

Innen jön a folytatás. Hajrá, Paks! A magyar csapat.



Az előző szezonban először a Megyeri úton randevúztunk egymással, ahol Windecker József már a hetedik percben vezetést szerzett számunkra, amit a szünetig meg is tartottunk. A második játékrészből is éppen hét perc telt el, mikor Varga Barnabás sikeresen értékesített büntetőjével megdupláztuk vezetésünket, sőt, öt minutumra rá Papp Kristóf is bevette a lilák kapuját. Ekkor úgy nézett ki, sima, nagyarányú győzelmet aratunk, de a végén mégis volt min izgulnunk. Dibay Abdoulaye hatvanhatodik és Goure Fernand hetvenhatodik percben szerzett találatával felébredtek a hazaiak, és nagy nyomás alá helyeztek bennünket. Csapatunk azonban bírta az újpesti rohamokat, így elsőre miénk lett a három pont. A visszavágón Papp Kristóf találatával előnnyel mehettünk a szünetre, a pihenő után szinte azonnal Hahn János is bevette a vendégkaput. Húsz perccel később Ambrose Peter szépített, de a hetvenhetedik játékpercben Varga Barnabás zárta le a mi javunkra a mérkőzés végkimenetelét. Harmadjára újra Újpesten mérkőztünk meg. Gouré Fernand a hetedik percben talált a kapunkba, majd Varga Barnabás fél óra elteltével egyenlített. Az első félidő hosszabbításában Mörschel Heinz góljával az Újpest tölthette nyugodtabban a szünetet. Varga az ötvenkettedik percben újra egalizált, ám Antonov Nemanja végül a lilák oldalára billentette a találkozó végkimenetelét...





Múltidéző:

Csapatunk először 2006. szeptember 30-án találkozott a budapesti lila-fehérek együttesével. A városunkban rendezett premierre 5000(!) szurkoló volt kíváncsi a helyszínen, és láthatta, hogy Rajczi Péter huszonhetedik percben szerzett góljára csapatunkból Varga László válaszolt négy perccel a hármas sípszó előtt. Több gól nem esett, így a nyitányon 1-1-es döntetlen végeredmény született. A visszavágóra 2007. április 9-én, Újpesten került sor. Vaskó Tamás szerezte a találkozó első gólját, amire tőlünk Heffler Tibor válaszolt, azonban a hazaiaktól Vaskó újbóli találatán felül Tisza Tibor is a hálónkba juttatta a játékszert. Heffler is tudott még egy találatot szerezni a hosszabbítás első percében (érdekesség, hogy mindkét gólját büntetőből lőtte), de ez már sajnos csak a szépítésre volt elég. Vasárnapi ellenfelünk így 3-2-vel tartotta otthon a három pontot.

A 2007/08-as szezonban a harmadik összecsapást szintén a fővárosban rendezték, ahol Dourandi DennisKovács Zoltán és Sándor György góljára tőlünk csak Kiss Tamás tudott válaszolni a nyolcvanadik játékrészben, 3-1-lett a vége. A negyedik egymás elleni meccs után azonban már örülhettünk, 2008. május 12-én, Pakson szereztük meg első győzelmünket az Újpest ellen. Tököli Attila a 44-ben, míg Heffler Tibor a 60. percben volt eredményes, amire a túloldalról nem érkezett válasz, 2-0.

Az ezt követő két szezonban a hazai pálya dominált, hiszen a legjátszott négy összecsapásból minden alkalommal az otthon focizó csapat örülhetett a három pontnak.

A 2008/09-es évadban mindkét találkozónak 3-1-lett a végeredménye. A fővárosi negyedik kerületben Kis Tamás révén szereztünk vezetést a második játékrész elején, azonban gólunkra Kabát Péter két, Korcsmár Zsolt egy találattal válaszolt. A Pakson játszott visszavágó kísértetiesen hasonlóan alakult: Tisza Tibor szerzett vezetést az Újpestnek, amire Éger LászlóHorváth Levente és Vári Barnabás reagált sikeresen. 3-1 után mi is 3-1-gyel vettük vissza a Budapesten hagyott pontokat. 

2009. szeptember 27-én Kiss Tamás hatvankettedik percben szerzett góljával itthon 1-0-ra győztünk. A visszavágón Rajczi Péter és Barczi Dávid tizenharmadik és tizennyolcadik percben szerzett találatával hamar kétgólos hátrányba kerültünk. Az első félidő végén Tököli Attila szépített, majd 10 perccel a meccs vége előtt még egyszer betalált. Ekkor úgy nézett ki, hogy másodszor ér majd véget döntetlennel a találkozásunk, sajnos azonban Simek Péter 6 perccel a vége előtt eredményes tudott lenni, amire válaszolni már nem volt időnk, és 3-2-es hazai győzelem született.

A 2010/11-es szezonnal egy gyönyörű sorozat vette kezdetét az Újpest elleni parharcainkban. Egymás után négyszer tudtuk legyőzni a lila-fehéreket, majd egy pontosztozkodást követően ismét további két meccsen gyűjtöttük be a három pontot velük szemben.

Banner Pse

2010. október 31-én, idegenben Éger László és Böde Dániel góljaival húztunk el az első félidőben, de Tisza Tibor még a szünet előtt faragni tudta vendéglátónk hátrányát. A második játékrészben Böőr Zoltán egyenlített öt perccel a kezdés után. tíz perccel az egyenlítő találat után Bartha László szerzett ismét vezetést számunkra, amit a meccs végéig már nem adtunk ki a kezünkből.

2011. május 7-én Vayer Gábor vezető találatát vendégeinktől Lázár Bence egalizálta. A három pont sorsáról Böde Dániel döntött, a nyolcvanadik percben juttatta a hálóba a játékszert, itthon tartva ezzel a három egységet.

A következő évad menetrendje hasonló volt, előbb Újpestre látogattunk, ahol Éger László és Vayer Gábor góljait követően 0-2 lett a vége. Pakson Hrepka Ádám már a negyedik játékpercben vezetést szerzett számunkra, majd a huszonhatodikban duplázott, a túloldalnak a fennmaradó hatvannégy perc sem volt elegendő a gólszerzéshez, így ismét 2-0-s győzelmet arattunk.

A 2012/13-as szezonban augusztus 12-én fogadtuk az Újpestet. Zarus Yadin találatára tőlünk Simon Attila válaszolt, majd Éger László góljával már mi vezettünk, de a mérkőzés végén csak egy ponttal lettünk gazdagabbak, hiszen Remili Mohamed az ötvenötödik percben egalizált. Több gól nem esett, 2-2-lett a vége.

A március 2-án, a Megyeri úton(!) rendezett visszavágó azonban csapatunk számára örökké emlékezetessé sikerült. Negyed órát követően a hazai gárda megfogyatkozott, miután Antón Chema azonnali piros lapot kapott Becséri Dániel játékvezetőtől. Egy perccel később Lázok János értékesítette a szabálytalanságért megítélt büntetőt, majd fél óra elteltével ismét betalált. Előnyünket a szünetig Tököli Attila növelte. 0-3-as vezetéssel mehettünk a pihenőre. A gólgyártásunk a második játékrészben sem állt meg: Lázok János hetvenedik és nyolcvanadik percben szerzett találata között a hetvennyolcadikban Tököli Attila is újból betalált. Se válasz, se szépítés nem érkezett a hazaiaktól, így kilencven percet követően 0-6-ot mutatott a lila-fehér stadion eredményjelzője.


A következő idényt is jól indítottuk a budapesti csapat ellen. Kabát Péter gólját Báló Tamás egyenlítette ki, majd a mérkőzés hosszabbításában, a kilencvenharmadik percben büntetőhöz jutottunk, amit Simon Attila vágott a kapuba, ismét 1-2-es eredménnyel hoztuk haza a három pontot. A paksi visszavágón ellenfelünknek sikerült visszavágnia, tőlünk Könyves Norbert és Bartha László volt eredményes, míg a túloldalról Tshibuabua Bavon, Nego LoicVasiljevic Dusan és Lázár Bence is betalált zöld-fehér hálónkba. 2-4-es győzelmével az Újpest három és fél év után tudott nyerni ellenünk.


A 2014/15-ös szezonban az első egymás elleni megmérettetésünkön egyik oldalon sem esett találat, így gólnélküli pontosztozkodásra került sor. A visszavágón ismét idegenből csentük el a három egységet. Haraszti Zsolt és Bertus Lajos találatára csak Enis Bardhi válaszolt a túloldalról. Mindegyik gól az első félidőben esett, a másodikban csak a sárga lapok gyűltek. Tamási Zsolt öt perc alatt kettőt is begyűjtött, így idő előtt mehetett zuhanyozni. 


A 2015/16-os évadban már három fordulót rendeztek az OTP Bank Ligában. Egymás elleni randevúsorozatunk Újpest - Paks - Újpest helyszíneken folytatódott. Az első meccs úgy végződött, ahogy kezdődött, 0-0-lett. Pakson Bertus Lajos hetvenedik percben szerzett találatával 1-0-ra nyertünk és gyarapodtunk három ponttal. A harmadik meccsnek ismét van egy kis pikantériája. Hahn János góljával korán, a tizennyolcadik játékpercben megszereztük a vezetést, majd úgy nézett ki, a hármas sípszóig meg is tudjuk tartani azt. Ám a hosszabbításban az akkor még Újpesten futballozó Windecker József osztotta szét a pontokat 1:1 arányban.


A 2016/17-es szezonnal kettőnk párviadalában egy, a sportág történetében ritkán látott sorozat vette kezdetét.

2016. július 30-án az Újpest 1-0-ra nyert odahaza ellenünk, viszont a következő hét(!) mérkőzés kivétel nélkül mind döntetlen eredménnyel zárult. A széria 2016. október 29-én egy paksi 1-1-gyel vette kezdetét. Akkor Balázs Benjámin korai találatára Szakály Dénes válaszolt a lefújást megelőző percekben. A szezonbéli harmadik párharcra Budapest negyedik kerületében került sor. Bartha László a huszonharmadik percben tizenegyest értékesített, amit Heris Jonathan egalizált. A 2017/18-as évad egy 2-2-es döntetlennel indult Pakson. A mi oldalunkról Szakály Dénes és Papp Kristóf, míg ellenfelünktől Pauljevic Branko, valamint Windecker József volt eredményes. A további két találkozó egyikén sem született egyetlen gól sem.




A 2018/19-es szezonban az első két alkalmat követően 1-1 lett a végeredmény, beállítva ezzel a sorozatban hatodik és hetedik pontosztozkodást, majd újra Pakson léptünk pályára. A 0-2-es végeredményhez, egy öngól és egy téves játékvezetői ítélet kellett. 
Bobál Dávid a hatvanadik percben talált a saját kapunkba, majd hét perccel később a mérkőzés főbírója, Farkas Ádám hibázott, hiszen Bobál egyértelműen a tizenhatoson kívül rántotta le Traoré Lacinát, amiért büntetőt ítélt. Sajnos innen már nem tudtunk felpörögni. Ezt követően először 2019. augusztus 17-én mérkőztünk meg aktuális ellenfelünkkel, akkor, Budapesten mi alakítottunk ki több ziccert, és Könyves Norbert révén a vezetést is megszereztük. Előnyünket sajnos nem tudtuk megőrizni a hármas sípszóig, a liláktól Bojan Sankovic egalizált, és állította be az 1-1-es végeredményt. A paksi visszavágó 4-2-vel lett a fővárosi negyedik kerületieké, a harmadik találkozóra közvetlenül a koronavírus-járvány kitörése előtt, 2020 márciusában került sor, Litauszki Róbert és Könyves Norbert góljával újfent 1-1-gyel zártuk az egymás elleni viaskodásunk.




A 2020/21-es szezonban a bajnoki nyitányon játszottunk először egymással, méghozzá városunkban, az a meccs egyben a stadionavatónk is volt. Sajnos azonban túl nagy előnyt adtunk vendégeinknek, és 0-2 után már hiába szegeztük a kapuhoz az újpesti védelmet, a hármas sípszóig csak szépíteni sikerült. A második bajnoki kör kezdésekor a Szusza Ferenc Stadionban játszottunk egymás ellen 2020. november 27-én. Az első félidőben egyik oldalon sem esett találat, viszont a második játékrészben Beridze Giorgi szerzett vezetést a hazaiaknak bő húsz perccel a hármas sípszó előtt. Csapatunk azonban az utolsó pillanatig küzdött, és ennek meg is lett az eredménye, Ádám Martin egalizált a 90+1. játékminutumban. A harmadik randevúnk ismét Pakson volt. A február utolsó napján rendezett találkozónkon, a huszonötödik percben Gévay Zsolt szerzett vezetést számunkra. A mi oldalunkról nézve azonban nem indult jól a második játékrész, hiszen két perccel a kezdést követően Antonov Nemanja egalizált, majd egy óránál Beridze Giorgi meg is fordította a párharc állását. Az utolsó harminc percet végignyomtuk, de a pontosztozkodás helyett egy kontrából sajnos még egy gólt kaptunk, Szakály Péter volt eredményes...

A 21/22-es első randevúnkon mi örülhettünk Pakson. Gólvágónk, Ádám Martin már a harmadik percben vezetést szerzett számunkra, amit Stieber Zoltán egalizált a tizennyolcadik játékminutumban. Tíz perccel a második játékrész kezdését követően Hahn János révén újfent nálunk volt az előny, amit már nem adtunk ki a kezünkből, 2-1 lett a vége. A visszavágót 4-3-ra vesztettük el a Szusza Ferenc Stadionban, majd az újbóli paksi találkozónkon, bár korán vezetést szereztünk, végül 1-3-at mutatott az eredményjelző kilencven percet követően... Érdekesség, hogy az akkori bajnoki kiírás három mérkőzésén felül a MOL Magyar Kupa elődöntőjében is megmérkőztünk a lilákkal. A kiváló áprilisi összecsapáson pedig már ismét mi bizonyultunk jobbnak. Egy újpesti öngól után Windecker József és Sajbán Máté találatával 3-0-ra győztük le aktuális ellenfelünket. 

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2024/2025
Hely   Csapat Mérk. P
1 Puskás Akadémia FC 17 35
2 Ferencvárosi TC 16 34
3 DVTK 17 30
4 MTK Budapest 17 29
5 PAKSI FC 17 27
6 Újpest FC 17 27
7 Fehérvár FC 17 21
8 Nyíregyháza 17 18
9 ETO FC Győr 17 18
10 ZTE FC 16 16
11 DVSC 17 13
12 Kecskeméti TE 17 11
17. forduló erdeményei
  -   1:1
  -   0:1
  -   3:1
  -   3:2
  -   2:1
  -   3:4

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök