silymutpipa.jpg

Túl a műtéten Silye

2023. dec. 01.  -  NB I.
Csúnya sérülés volt, de a beavatkozással minden rendben ment.

Banner Magy2

Ahogy arról a hét elején beszámoltunk, Silye Erik bal válla a DVSC elleni mérkőzésünkön elszenvedett ütközés során úgy kiugrott, hogy a porc is leszakadt, ami aztán a csontos részt is megsértette, így balszélsőnkre műtét várt. Az operációt november 30-án el is végezték, mi pedig egy napra rá érdeklődtünk Eriknél hogylétéről és a beavatkozásról.

„Mára már a körülményekhez képest egészen jól vagyok, a tegnap még nem volt kellemes, de kaptam fájdalomcsillapítókat, melyeknek köszönhetően tudtam aludni. Szerencsére nincs folyamatos fájdalmam, de csak elég kis intervallumban tudom mozgatni a karom, hogy ne nyilalljon be. Vigyáznom kell tehát, illetve fel van kötve a kezem egész nap és este is. Maga az operáció jól sikerült, az orvosom elmondása alapján csúnya volt a sérülés. A lapockámból és a bicepszemből vezettek ínszalagot a vállamba, hogy stabilizálják, valamint két csavar is bekerült, amik benn is maradnak. Egy hét múlva varratszedés, addig pihenés és minimális gyógytorna a program. Kaptam feladatokat, még nem megerőltetőket, de így kell kezdeni, aztán fokozatosan felgyorsul majd a történet” - fogalmazott Silye.

Természetesen - ahogy azt szurkolóink már megszokhatták - hét gólpassznál járó játékosunk teljes felépülését is végigkövetjük, és rendszeresen beszámolunk majd rehabilitációjának menetéről, melyet előzetesen négy hónapra becsülnek.

Kitartást, Erik!

Hajrá, Paks! A magyar csapat.

Silyemut1

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2026/2027
Hely   Csapat Mérk. P
1 ETO FC Győr 12 22
2 Puskás Akadémia FC 12 21
3 Ferencvárosi TC 11 20
4 DVSC 12 19
5 Újpest FC 12 18
6 PAKSI FC 12 17
7 Vasas 12 16
8 ZTE FC 12 13
9 Kispest-Honvéd 11 13
10 MTK Budapest 12 12
11 Kisvárda Master Good 12 12
12 Nyíregyháza 12 11
12. forduló erdeményei
  -   2:0
  -   1:3
  -   2:1
Honvéd
  -   1:0
  -   3:0
  -   2:2

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök