Papp Kristóf: Meccsről meccsre
Négyből három győzelemmel indítottuk az új évet, a szezon második felét…
Igen, jól indultunk, az eredmények szempontjából mindenképpen. Ahogy ősszel, tavasszal is meccsről meccsre készültünk és készülünk a jövőben is. Sűrű volt az első két hét, tele szoros meccsekkel, így talán érthető, még nem a legjobb játékunkkal rukkoltunk elő, viszont a kiharcolt győzelmek is három pontot érnek, az a lényeg.
Szerinted mikortól beszélhetünk majd minőségről is? A négy már lejátszott mérkőzésen láttad az előrelépést e tekintetben?
Elsősorban inkább egy-egy mérkőzés egyes periódusaiban játszottunk jól, mintsem folyamatosan erősödnénk vissza ebben is az őszi formához képest. Mind a Puskás Akadémia, mind a Mezőkövesd, mind a Kecskemét ellen volt tizenöt-húsz perc, mikor újra jobb játékkal tudtunk előrukkolni, és a Zalaegerszeg ellen is sokáig jól futballoztunk. Ebben a kérdéskörben viszont nem szabad elfelejteni, immáron komolyan készülnek ellenünk a többiek, próbálják kihúzni a méregfogunkat. Talán ezért sem tudunk egyelőre újra igazán látványos futballt játszani.
Huszonegy fordulón vagyunk túl, és eddig mindösszesen fél órát hiányoztál a pályáról, elképesztő. Hogy bírod?
Nagyon örülök, hogy mindig számítanak rám, és megkapom a lehetőséget Bognár Györgytől. Teljesen rendben vagyok, ’22 tavaszán volt egy kisebb kihagyásom, azóta viszont szerencsére minden rendben van. Jól érzem magam erőnlétileg, viszont jó ideje négy sárgás vagyok, így előbb-utóbb ki kell hagyjak majd egy mérkőzést. Szeretnék a jövőben is minél több mérkőzésen a klub rendelkezésére állni, és segíteni a minél jobb eredmények elérésében.
A kilencedik szezonod taposod, eddig kettőszáztizenhat NBI-es meccsel a hátad mögött, és mind Pakson…
Mintha tegnap kaptam volna meg a kétszázas plakettem, erre már újabb tizenhat meccsel több lett... Egyébként csak időről időre pillantok rá ezekre a számokra, próbálok én is meccsről meccsre készülni, ahogy a csapat. Úgy vélem, ez egyáltalán nem egy rossz hozzáállás.
Negyvenhárom pontunk van, és még a második körnek sincs vége. Hogy emlékszel, voltunk ennyire ígéretes helyzetben a dobogóval kapcsolatosan ittléted óta, mint most?
Szerintem nem, sőt, biztos. Ugyan párszor kacérkodtunk a dobogóval és az európai poronddal, de végül sajnos még nem jött össze, most ezt az árnyékunkat próbáljuk átlépni. Jó pozícióban vagyunk, viszont nem szabad ezzel foglalkoznunk, csinálnunk kell mindent ugyanúgy tovább, mint eddig.
Nyáron volt egy nagyobb mozgás az öltözőben, de kiváló társaság jött össze mind emberileg, mind képességileg. Elég, ha csak Szappanos Pétert vagy Mezei Szabolcsot említem, de minden új játékosunk hozzá tudott tenni a csapat formájához.
PFC TV
KEZDŐRÚGÁS
BOLT
Aktuális tabella
Hely | Csapat | Mérk. | P | |
---|---|---|---|---|
1 | Puskás Akadémia FC | 17 | 35 | |
2 | Ferencvárosi TC | 16 | 34 | |
3 | DVTK | 17 | 30 | |
4 | MTK Budapest | 17 | 29 | |
5 | PAKSI FC | 17 | 27 | |
6 | Újpest FC | 17 | 27 | |
7 | Fehérvár FC | 17 | 21 | |
8 | Nyíregyháza | 17 | 18 | |
9 | ETO FC Győr | 17 | 18 | |
10 | ZTE FC | 16 | 16 | |
11 | DVSC | 17 | 13 | |
12 | Kecskeméti TE | 17 | 11 |