siminttav24a.jpg

Simonék nullán tartották Izlandot

2024. márc. 21.  -  Utánpótlás
U20-as válogatottunk kapuját fiatal hálóőrünk védte.

Banner Pse

Az U20-as korosztályos válogatott csapatunk március 18-22. között edzőtáborozik, melynek keretében két nemzetközi mérkőzést is vív Izland legjobbjai ellen. Babó Levente gárdájába meghívást kapott fiatal tehetséges hálóőrünk, Simon Barnabás is, aki az első, 2-0-ra megnyert találkozót jó teljesítménnyel védte végig.

„Már a tábor első óráiban lefektettük a célokat, aztán kiváló hangulat alakult ki. Ami a mérkőzést illeti, jó érzés volt újra válogatott mezben pályára lépni. A csapat végig kompakt volt, és nagyszerűen működött a védekezésünk is. Jól felvettük a ritmust, pedig a találkozó előtt csak két napot töltöttünk együtt. Örülünk, hogy sikerült nyernünk, csapatszinten jól működtünk. Természetesen a következő összetartásra is szeretnék meghívót kapni” - mondta el meglátásait a találkozóról és a táborról kapusunk.

Magyarország-Izland 2-0 (1-0)
Simon Barnabás - Stefan Raul Martin, Dragóner Áron, Markgráf Ákos, Farkas Bendegúz (Bodnár Gergő 90’) - Tóth Alex (Vingler László 65’), Tóth Rajmund (Pető Milán 90’) - Molnár Ádin (Helmich Pál 81’), Dénes Csanád Vilmos (Klausz Milán 81’), Krajcsovics Ábel (Babos Bence 65’), Dénes Adrián (Kovács Patrik 90’)

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

Fizz Liga 2025/2026
Hely   Csapat Mérk. P
1 ETO FC Győr 31 63
2 Ferencvárosi TC 31 62
3 DVSC 31 50
4 ZTE FC 31 48
5 PAKSI FC 31 47
6 Puskás Akadémia FC 31 42
7 Újpest FC 31 40
8 Kisvárda Master Good 31 40
9 Nyíregyháza 31 38
10 MTK Budapest 31 36
11 DVTK 31 28
12 Kolorcity Kazincbarcika SC 31 18
31. forduló erdeményei
  -   2:0
  -   1:1
  -   1:2
  -   2:0
  -   2:1
  -   0:0

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök