kupedz2.jpg

Birtokba vettük a Puskás Arénát

2024. máj. 14.  -  MOL Magyar Kupa
A finálé előtt egy nappal már a helyszínen edzettünk.

Kupdontofinale24

Alig huszonnégy órával a MOL Magyar Kupa döntője előtt, kedden késő délután csapatunk a Puskás Arénában tartotta utolsó edzését a fináléra készülve. Bognár Györgyék pörgős, igazán jó hangulatú tréninget vezényeltek, játékosaink pedig maximális koncentrációval és elhivatottsággal dolgozták végig az edzést.

Mindenképpen jó volt, hogy a döntő előtt tudtunk egyet edzeni az arénában. Szoktuk a környezetet, ugyan én már játszottam itt, de sokan vannak, akik még nem. Csináltunk egy meccs előtti tréninget, aminek jó volt a ritmusa és a hangulata is. Várjuk a találkozót. Ami a finálét illeti, az mindig egy különleges mérkőzés, úgy megyünk fel a pályára, hogy meg szeretnénk nyerni a kupát - így honlapunknak az utolsó edzés után és a döntő előtt a szezonban tizenhárom találatnál járó Könyves Norbert házi gólkirályunk.

Csapatunk szerdán, 19:30-as kezdettel a Ferencváros ellen vívja fennállása második kupadöntőjét.

Hajrá, Paks! A magyar csapat.

Kupedz1

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2026/2027
Hely   Csapat Mérk. P
1 Puskás Akadémia FC 6 12
2 Újpest FC 6 10
3 ETO FC Győr 5 9
4 MTK Budapest 6 9
5 Vasas 6 8
6 PAKSI FC 6 8
7 Ferencvárosi TC 4 7
8 Nyíregyháza 6 7
9 Kispest-Honvéd 5 6
10 Kisvárda Master Good 6 6
11 DVSC 6 6
12 ZTE FC 6 3
6. forduló erdeményei
  -   1:1
  -   1:2
  -   1:1
Honvéd
  -   1:0
  -   3:1
  -   2:2

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök