winel_z2.jpg

A Fradi ellen is fel kell vállalnunk saját magunkat - Windecker

2024. okt. 03.  -  NB I.
Újra nehéz meccs lesz, de újra meglepetést okoznánk.

Banner Magy2

Csapatunk az új szezonban a hazai porondon még százszázalékos rekordbajnokot fogadja vasárnap este az OTP Bank Liga kilencedik kanyarjában. A Fradi elleni újabb összecsapásunk pedig ismét egy igazi rangadónak ígérkezik, főleg, ha azt nézzük, a legutóbbi két paksi találkozásunkkor (3-2, 3-2) egyaránt képesek voltunk legyőzni az FTC-t.

És még ott van a legutóbbi mérkőzésünk, az előző szezon végén megnyert kupadöntő is, ami a legfontosabb győzelmünk volt ellenük” - emlékeztetett Windecker József, mikor a kiváló formában futballozó középpályásunkat az újabb találkozónk előtti előzetes várakozásairól kérdeztük. „Ami a hazai pályát illeti, nem lehet más célunk, mint a győzelem, attól függetlenül sem, hogy ellenfelünk toronymagasan kiemelkedik a mezőnyből. Hiba lenne arra alapozni, hogy a Fradi hétközben még a Tottenham ellen is pályára lép, néha jobb meccsritmusban maradni a hét közepén is. Ezt egyébként mi is megtapasztalhattuk, persze van olyan időszak, mikor átcsap, és sok lesz a terhelés, de ez a Fradi esetében még nem mondható el. Olyan bő a keretük, hogy szinte mindegy, ki játszik, minőségben nincs nagy visszaesés. Nehéz találkozóra számítok tehát, viszont semmi vesztenivalónk nincs, fel kell vállalnunk saját magunkat, és újra meglepetést kell okoznunk. Ha egyben a csapat, bárkit képesek vagyunk legyőzni” - így Windecker, akivel szurkolóink a vasárnap megjelenő stadionmagazinunkban egy hosszabb beszélgetést is olvashatnak majd.  

Ami pedig a jegyeket illeti, ismét telt ház előtt játszhat csapatunk, hiszen összecsapásunkra stadionunk minden belépője gazdára talált!

Hajrá, Paks! A magyar csapat.

Winel Z1

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2024/2025
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 6 18
2 Puskás Akadémia FC 7 15
3 PAKSI FC 7 13
4 MTK Budapest 7 12
5 DVTK 8 12
6 Újpest FC 8 11
7 Nyíregyháza 8 10
8 Fehérvár FC 8 9
9 DVSC 7 7
10 ZTE FC 7 7
11 ETO FC Győr 7 5
12 Kecskeméti TE 8 5
8. forduló erdeményei
  -   1:2
  -   3:0
  -   2:1
  -   0:2
  -   2:3
  -   0:0

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök