elsohetpipa1.jpg

Kemény munkával, motiváltan túl a felkészülés első hetén

2025. jan. 09.  -  NB I.
Sérültjeink felépülése is jól halad.

Banner Magy1

NBI-es csapatunk január 2-án kezdte meg a felkészülést az OTP Bank Liga 2024/25-ös szezonjának második felére, a tavaszi idényre. Ahogy arról már írtunk, a menetrend a szokásos, tehát az első hetekben hazai környezetben készülnek a srácok, amit a törökországi edzőtábor követ, végül egy héttel az első bajnoki találkozó előtt újra saját edzőpályáinkon tréningezünk majd. A téli felkészülési időszak első hete villámgyorsan el is repült, melynek a végén játékosainkat kérdeztük.

Windecker József: Jól telt az első hét, ilyenkor az a lényeg, hogy elkerüljenek bennünket a sérülések. Mindenki keményen és motiváltan dolgozik. Hála Istennek füvön tudunk edzeni, ami nagyban megkönnyíti a felkészülésünket. Nagyon örülünk Martin és Norbi visszatérésének, jó a hangulat. Izgatottan várjuk a szezont, de előtte még abszolválnunk kell a törökországi edzőtábort, ahol kiváló csapatok ellen tudunk majd játszani, ami jó alapot adhat a bajnoki rajtra. 

Szabó János: Ilyenkor igen erős edzéseink vannak, benne vagyunk tehát az alapozás közepében, ami nem csoda, hiszen két hetünk van a kemény munkára. Az elmúlt és a jövő hétre nagy hangsúlyt fektetünk. Úgy gondolom, jó úton haladunk, és a hangulat is nagyszerű. 

Kovácsik Ádám: Ahogy az előttem szólok is mondták, kiváló a hangulat, mindenki motivált, hisz’ szeretnénk jól kezdeni a tavaszi idényt. Az edzéseken ilyenkor inkább a terhelésen van a hangsúly, a lényeg, hogy feltöltsük a tankokat. Én is úgy érzem, minden rendben van.

Ami a sérültjeinket illeti: Kovács Krisztián jobb bokája a tavalyi utolsó edzésen fordult ki, és egyelőre még nem tudott csatlakozni a többiekhez, így Vuits Viktor rehabilitációs edzőnkkel végez különmunkát. Vécsei Bálintot az utolsó, Puskás Akadémia elleni bajnokinkon, Varga Rolandot másfél héttel korábban, az MTK elleni találkozónkon kellett sérülés miatt lecserélnie szakmai stábunknak. Bálint jobb térde, Roland bal combhajlítója sérült, de a srácok már teljes értékű munkát végeznek a többiekkel. Papp Kristóf és Haraszti Zsolt részben külön, részben újra a csapattal edzenek, viszont az edzőtáborra már Ők is elhagyhatják a különmunkát rehabilitációs trénerünk tájékoztatása szerint.  

A törökországi edzőtábor január 14-től január 25-ig tart Belekben, ahol négy felkészülési mérkőzést vívunk majd.

Hajrá, Paks! A magyar csapat.

Elsohetpipa2

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

Fizz Liga 2025/2026
Hely   Csapat Mérk. P
1 DVSC 12 22
2 PAKSI FC 12 21
3 Kisvárda Master Good 11 20
4 Ferencvárosi TC 11 19
5 Puskás Akadémia FC 12 18
6 MTK Budapest 12 17
7 ETO FC Győr 11 17
8 Újpest FC 12 13
9 DVTK 12 11
10 Kolorcity Kazincbarcika SC 11 10
11 ZTE FC 12 10
12 Nyíregyháza 12 10
12. forduló erdeményei
  -   1:3
  -   2:1
  -   0:0
  -   1:3
  -   4:1
  -   0:0

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök