foldiel.jpg

Földi Dominik eligazolt, Lapu Andor tavasszal kölcsönben, Gyetván Márk érkezett

2025. febr. 05.  -  Klub
Újabb játékosmozgások klubunk háza táján.

Banner Magy1

Földi Dominik 2023 nyarán érkezett klubunkhoz a sapanyol UD La Cruz U19-es együttesétől. A húszéves játékos a tavalyi szezon tavaszi idényét kölcsönben Szegeden töltötte, ahol három mérkőzésen lépett pályára. Paksi zöld-fehérben az elmúlt másfél évben összesen hat, négy bajnoki és két kupatalálkozónk alkalmával kapott szerepet. Földi teljes értékű átigazolással az NBII-es Budapest Honvédnál folytatja. Pályafutásához további sok sikert kívánunk!

Lapu Andor 2024 februárjában, a III. Kerületi TVE-től érkezett második számú csapatunkhoz. Most fél év kölcsönszerződéssel az NBII-es Opus Tigáz Tatabánya együttesében bizonyíthat. Hajrá, Andor!

Gyetván Márkot a Budapest Honvédtól igazoltuk teljes játékjogát megszerezve. Az alig húszéves hálóőr karrierje Egerből indult, majd a Mezőkövesd és az MTK érintésével 2020 nyarán került Kispestre, ahol végigjárva az UP-ranglétrát 2023 nyarán került a felnőtt csapathoz. 2024 májusában mutatkozhatott be az NBII-ben, a jelenlegi szezonban az első öt kispesti találkozón védte a piros-feketék kapuját. Üdvözlünk a magyar csapatban, Márk!

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

Fizz Liga 2025/2026
Hely   Csapat Mérk. P
1 ETO FC Győr 28 56
2 Ferencvárosi TC 27 53
3 ZTE FC 28 45
4 DVSC 28 45
5 PAKSI FC 28 44
6 Puskás Akadémia FC 27 39
7 Kisvárda Master Good 28 39
8 Újpest FC 28 34
9 Nyíregyháza 28 32
10 MTK Budapest 28 29
11 DVTK 28 25
12 Kolorcity Kazincbarcika SC 28 17
28. forduló erdeményei
  -   1:2
  -   0:2
  -   1:0
  -   5:1
  -   2:0
  -   2:2

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök