Légy részese az élménynek a Fehérvár elleni mérkőzésünk alkalmával is!
Ezúttal már a hetedik hazai, bajnoki mérkőzésünk következik, ahol a fiatal tanulók pontokat gyűjthetnek intézményüknek, és ezáltal ingyen tekinthetik meg összecsapásunkat, most éppen a Fehérvár ellenit.
Kijelenthető, dübörög iskoláskorú szurkolóinknak célzott felhívásunk, hiszen az elmúlt találkozóinkon rendre sokan éltek a kampány adta lehetőségekkel, az intézmények által gyűjtött pontok pedig szépen gyarapodnak nagy versenyben egymással. Kezdeményezésünk még a Ferencváros elleni (3-1) találkozónkon indult nagy érdeklődés mellett, a lelkesedés pedig a Kecskemét (1-0), a DVTK (3-4), a ZTE (2-2), az MTK (4-2) és a Győr (1-1) elleni párharcunk alkalmával sem csökkent.
Ne feledjük, felhívásunk azonban egészen a tavasz végéig, a szezon utolsó paksi NBI-es találkozójáig tart majd, mikor is végeredményt hirdetünk, újabb iskolát pedig bármikor lehet akkreditálni akciónkba, akár a Fehérvár elleni mérkőzésünkön is.
A felhívás lebonyolítása:
Az akcióban a diákok pontokat gyűjtenek iskolájuk számára, ha kilátogatnak csapatunk hazai OTP Bank Liga mérkőzéseire. A helyszíni szurkolás történhet szervezett formában, de akár egyénileg is. A diákok azonban csak azon iskolák számára tudnak pontokat gyűjteni, amelyek előzetesen regisztráltatják magukat klubunknál.
A regisztráció ingyenes, és folyamatos, bármikor be lehet kapcsolódni az akcióba!
Egy meccsen egy diák az iskolája számára 100 pontot írhat jóvá. A diákoknak - akár szervezetten, akár egyénileg érkeznek - jelezniük kell a stadionunk hazai bejárata közelében felállított pultnál, hogy melyik iskolából érkeztek. Fontos: ehhez minden esetben érvényes diákigazolvánnyal kell rendelkeznie a tanulónak!
Az így összegyűjtött pontokat az akció végén átváltjuk, a résztvevő iskolák az összegyűjtött egységek szerint kapják meg helyezéseiket.
Azok a diákok, akiknek iskolája előzetesen regisztrálta magát klubunknál, akár szervezetten, akár egyénileg érkeznek a mérkőzésre, azt INGYEN látogathatják!
Nevezés módja:
A nevezési lap IDE kattintva tölthető le.
A kitöltött nevezési lapot az iroda@paksifc.hu e-mail címre várjuk.
A felhívás időtartama:
2024. október 6. - 2025. május 30., összesen 13 alkalom. Az akció értékelésére, az egyes iskolák számára összegyűjtött pontok megállapítására és az eredményhirdetésre az utolsó hazai mérkőzés félidei szünetében kerül sor (2025. május. 23-25.). A felhíváshoz bármikor lehet csatlakozni!
Hajrá, Paks! A magyar csapat.
PFC TV
KEZDŐRÚGÁS
BOLT
Aktuális tabella
Hely | Csapat | Mérk. | P | |
---|---|---|---|---|
1 | Puskás Akadémia FC | 19 | 38 | |
2 | Ferencvárosi TC | 19 | 36 | |
3 | PAKSI FC | 19 | 31 | |
4 | DVTK | 19 | 31 | |
5 | MTK Budapest | 19 | 30 | |
6 | Újpest FC | 19 | 28 | |
7 | Fehérvár FC | 19 | 24 | |
8 | ETO FC Győr | 19 | 22 | |
9 | ZTE FC | 19 | 20 | |
10 | DVSC | 19 | 19 | |
11 | Nyíregyháza | 19 | 19 | |
12 | Kecskeméti TE | 19 | 15 |