POLISSIYA_PaksiFC_UEFAAI6I529538731508.jpg

Vécsei: Fontos lenne, hogy az utolsó négymeccses blokkot jól kezdjük

2025. nov. 27.  -  NB I.
Így kiváló játékosunk a szombati mérkőzést megelőzően.

Banner Magy1

Tizennégy fordulót követően csapatunk szombaton, 12:30-s kezdéssel idegenben lép pályára a tabella jelenlegi nyolcadik helyezettje, a Zalaegerszeg ellen. Összecsapásunk a 2025/26-os Fizz Liga tizenötödik fordulója lesz, így az idei bajnokságban másodszor találkozunk a zalai együttessel. Jegyinformációk ITT érhetők el. Ellenfelünk a lejátszott tizennégy bajnokijából négyet megnyert, hatszor vereséget szenvedett, és négyszer döntetlent játszott. Ami pedig minket illet: hat győzelemmel, hat döntetlennel és két vereséggel, huszonnégy ponttal a tabella második helyéről várjuk a folytatást. Az előző hétvége után nem lehet más célunk, mint elhozni mindhárom pontot a ZTE Arénából.

„Ezen a hétvégén mindenképpen szeretnénk javítani, és egyértelműen a győzelemért lépünk pályára. Nagyon fontos lenne, hogy ezt az utolsó négymeccses blokkot jól kezdjük. Biztos vagyok benne, hogy nehéz mérkőzés vár ránk, hiszen a Zalaegerszeg az utóbbi időben több erős csapatot is legyőzött, így tele van önbizalommal. Figyelnünk kell a kontráikra, mert elöl gyors és kreatív játékosaik vannak. Ugyanakkor, ha a saját játékunkat rendezzük, és meg tudjuk őrizni a megfelelő intenzitást, akkor nem lehet probléma” - fogalmazott tizenháromszoros válogatott játékosunk, Vécsei Bálint.

Hajrá, Paks! A magyar csapat.

PaksiFC UjpestFCBC1I627911992511aaa

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2026/2027
Hely   Csapat Mérk. P
1 ETO FC Győr 12 22
2 Puskás Akadémia FC 12 21
3 Ferencvárosi TC 11 20
4 DVSC 12 19
5 Újpest FC 12 18
6 PAKSI FC 12 17
7 Vasas 12 16
8 ZTE FC 12 13
9 Kispest-Honvéd 11 13
10 MTK Budapest 12 12
11 Kisvárda Master Good 12 12
12 Nyíregyháza 12 11
12. forduló erdeményei
  -   2:0
  -   1:3
  -   2:1
Honvéd
  -   1:0
  -   3:0
  -   2:2

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök