milu.png

Szekszárdi: Ezen a héten már a pályán folytathatom a munkát

2025. szept. 04.  -  NB I.
Kiváló védőnk sérülés miatt rövid kényszerpihenőre került, de már a visszatérésen dolgozik.

Banner Magy2

A Zsitomir elleni Konferencialiga-selejtező második félidejében védőnk, Szekszárdi Milán fájdalomra utaló mozdulatai aggodalomra adhattak okot. A bajnokságban addig minden mérkőzést végigjátszó játékosunkat a hetvenkilencedik percben le is kellett cserélni, miután egyértelművé vált, hogy nem tudja folytatni a játékot.

„Egy rossz mozdulatot követően kaptam a jobb hajlítómhoz. A meccs utáni vizsgálaton pedig kiderült, két és fél centis részleges szakadásom lett. Az elmúlt két-három héten a társaktól külön, főként konditermi és sérülés utáni regenerációs gyakorlatokra koncentráltam. Ezen a héten már - bár továbbra is külön - a pályán folytathatom a munkát, ahol futófeladatok és rövid, labdás mozgások szerepelnek a programban. Ha minden a tervek szerint halad, jövő hét második felétől újra teljes értékű edzésmunkát végezhetek majd” - fogalmazott Szekszárdi.

Hajrá, Milu! Hajrá, Paks! A magyar csapat.

UjpestFC PaksiFC UEFAAI6I338337871108

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2026/2027
Hely   Csapat Mérk. P
1 ETO FC Győr 12 22
2 Puskás Akadémia FC 12 21
3 Ferencvárosi TC 11 20
4 DVSC 12 19
5 Újpest FC 12 18
6 PAKSI FC 12 17
7 Vasas 12 16
8 ZTE FC 12 13
9 Kispest-Honvéd 11 13
10 MTK Budapest 12 12
11 Kisvárda Master Good 12 12
12 Nyíregyháza 12 11
12. forduló erdeményei
  -   2:0
  -   1:3
  -   2:1
Honvéd
  -   1:0
  -   3:0
  -   2:2

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök